Gazdaság

Újra életjeleket ad a lakáspiac

A tavalyinál mindenképpen jobb évre számít idén az ingatlanszakma, nem remélik azonban, hogy egy csapásra visszatérnek a régi szép idők - írja a Népszabadság.

Az első félévben szépen emelkedett az eladások száma, 12 százalékos növekedés mellett átlépte a 45 ezret, és ha a szokásos szeptember-októberi élénkülés sem marad el, akkor az idén akár több mint százezer ingatlantranzakciót is regisztrálhatnak – áll a lap szombati cikkében, amit az MTI idéz.

A Duna House szerint a magyarországi piac mérete évenként 150-170 ezer adásvételt indokolna, a válság előtt volt is ennyi. Ám az is tény, hogy az idén a 2008-2009 utáni időszak egyik legjobb évét lehet zárni, legalábbis az első féléves adatok alapján.

 Az Otthon Centrum nem ennyire bizakodó: első negyedéves elemzésében még arra jutott, hogy a tapasztalható többletkereslet mögött a korábban elhalasztott vásárlások is megjelennek. A társaság szerint az eladóknak még mindig folyamatosan csökkenteniük kell az árakat, az élénkülés leginkább az értékesítési idők csökkenésében látszott 2014 elején.

 Az OTP Bank értéktérképe szerint leginkább azok jártak jól, akik mostanáig vártak: az ingatlanok ára ugyanis 2008 óta folyamatosan esett az elmúlt év végéig, a piaci élénkülést valamikor 2013. november-decemberben kezdték tapasztalni a szakemberek; az ingatlanok ára átlagosan több mint 17 százalékkal csökkent nominális értéken. 2013-ban az átlagos hazai lakás ugyanannyiba került, mint tíz évvel ezelőtt – írja a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik