Gazdaság

Argentína a csőd szélén táncol

A határidő lejártáig nem vezettek eredményre az argentin gazdasági miniszter és az amerikai kötvénybefektetők tárgyalásai, de már korábban szelektív nem törlesztőnek minősítette az országot a Standard & Poor's.

Argentína szerette volna átütemezni adósságait, ebbe viszont két amerikai fedezeti alap nem egyezett bele. Az ügy bíróság elé került az Egyesült Államokban, és elrendelték, hogy Argentínának fizetnie kell azoknak a befektetőknek, akik nem voltak hajlandók belemenni a 2005-ben és 2010-ben végrehajtott átütemezésbe az ország 100 milliárd dolláros adósságteher alatt roskadozó pénzügyi rendszerének 2001-es összeomlása után. (Az átstrukturálásba egyébként a hitelezők 93 százaléka beleegyezett.)

Argentína azonban nem teljesítette egy 2033-as lejáratú diszkont államkötvény június 30-án esedékessé vált 539 millió dolláros kamattörlesztését, így viszont a többi adósságát sem törleszthette, bár elvileg képes és hajlandó is fizetni. A feleknek az érintett kötvény kibocsátási feltételrendszerében 30 napos türelmi időszak állt rendelkezésükre, hogy megegyezésre jussanak, Axel Kicillof argentin gazdasági miniszter ugyanakkor közölte, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre.

“Nem fogunk aláírni olyan megállapodást, amely veszélyezteti valamennyi argentin jövőjét” – mondta a politikus. A csődre való utalásokat elhárította, és kijelentette: országa állampolgárai megőrizhetik nyugalmukat, a csütörtöki nap éppen olyan lesz, mint bármelyik másik, és a világ forog tovább.

A Standard & Poor’s (SP) hitelminősítő már a határidő lejárta előtt szelektív nem törlesztő (SD) kategóriába sorolta vissza Argentína már eddig is mélyen spekulatív hosszú és rövid futamidejű szuverén devizaadósságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik