Belföld

Kötelező szezon és ami mögötte van [X]

Jelentős meglepetéssel szolgáltak a tegnap megjelent tarifák tekintetében a biztosítók. A várakozásokkal ellentétben nem indult meg a díjak felemelkedése. Több biztosító ugyanis markánsan csökkentette díjait, illetve olyan mértékű engedményekkel rukkolt elő, melyek hatására az idei évben valószínűleg rekord összegű megtakarításra számíthatnak az autósok. Az előzetes várakozásoktól ennyire eltérő kép még a szakembereket is meglepte.

Kötelező szezon és ami mögötte van [X] 1

Az előzetes várakozások – a vállalhatatlanul alacsony díjairól elhíresült MÁV kiesését követően – arról szóltak, hogy idén a díjak konszolidálódására, kis mértékű emelkedésére lehet számítani.

Ezt támasztották alá azok a kutatások is melyet egyes biztosítók “vesztükre” komolyan vettek és elhitték, hogy a hazai 150 eurós átlagdíj, majd az Európai Unióshoz fog közeledni. (EU átlagdíj mintegy 250 EURO jelenleg). Ez azonban nem így történt. Összességében elmondható, hogy a díjak a tavalyinál is alacsonyabbak lettek.

A tarifák ilyen mértékű csökkenése azonban több kérdést is felvet. Úgy tűnhet egyes biztosítók nem vették komolyan sem a MÁV csődjét sem a túl alacsony díj veszélyére vonatkozó felügyeleti intelmeket. Ez azonban nem így van.
Valójában arról van szó, hogy a biztosítók egyszerűen több ügyfelet kívánnak szerezni, mint ahányat elveszítenek. Ezt pedig csak az átszerződőknek ajánlott rendkívül alacsony árakkal tudják elérni.

E mellett, azt is meg kell említeni, hogy a kötelező piac iránti megnövekedett érdeklődés mögött (ami azért valljuk be eddig sem volt alacsony) a válság által érintett biztosítók útkeresése is megtalálható. A társaságok a befektetési termékek iránti csökkenő keresletből fakadó bevételkiesésüket és a tőke- és hitelpiaci válság kapcsán általuk elszenvedett veszteségeiket is ebben az ágazatban igyekeznek pótolni, ami cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a kötelező még mindig jó üzlet.

Bármennyire is azt hangoztatják a társaságok, hogy az ágazat így meg úgy veszteséges, mégis évről évre egyre jobban gyilkolják egymást az ügyfelekért, miközben keresik a kiutat a kikényszerült versenyből.

Az ügyfelekért folytatott öldöklő harc mellett (amit persze bolondság lenne nem kihasználniuk az autósoknak) a háttérben egy másik harc is folyik. A kötelező kampány beszüntetésére tett kísérletek még soha nem álltak ilyen közel a sikerhez. A javaslatok szerint a jövő évtől megszűnne – a kötelező esetében jelenleg egységes dec. 31.ei évforduló – és a tarifahirdetés sem lenne kötelező. Ez persze jó lenne a biztosítóknak, akik így emelhetnék díjaikat, de semmiképpen sem lenne jó az autósoknak.

Hogy melyik álláspont kerekedik felül most még nem lehet megmondani. A piac azonban már most elmozdult egy átlagosan költséghatékonyabban működő modell felé, amit leginkább a nagy társaságok átalakításaiban, profilváltásában, fajlagos költségcsökkentéseiben érhetünk tetten.

Attól sem kell félnünk, hogy a jelenlegi rendszer és a kampány egyik napról a másikra teljesen megszűnne. A piac és az ügyféligények ugyanis már túlhaladták az üzleti érdekeket és a mára már megszokottá vált megtakarítási lehetőség, ami már nagyon hiányozna a hazai autósoknak.

További információkért kattints ide!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik