Gazdaság

Nagyobb nyüzsgést szeretne a Budapest Airport

Új, a budapesti légi útvonalhálózatból eddig hiányzó útvonalak elindítása érdekében folytat szakmai egyeztetéseket és találkozókat a Budapest Airport a berlini Nemzetközi Turisztikai Kiállításon (ITB) - közölte a ferihegyi repülőtér üzemeltetője csütörtökön.

Ennek keretében a Budapest Airport újabb németországi repülőjáratok elindításáról is tárgyal, mivel Németország változatlanul a legnagyobb turista-küldő állam Magyarország partnerei közül. A szakemberek elsősorban Hannoverből, Drezdából, Lipcséből, Nürnbergből és Memmingenből szeretnének járatok hozni Budapestre. A Budapest Airport felmérései szerint ezekben a városokban és a hozzájuk kapcsolódó régiókban jelentős, eddig kihasználatlan turisztikai és utazási lehetőségek rejlenek.

Az ITB (Internationale Tourismus-Börse, Berlin) Európa legnagyobb idegenforgalmi kiállítása és vására, az idei rendezvényen 180 ország mintegy 11 ezer kiállítója vesz részt, köztük a Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt. és 26 másik magyar kiállító.

A közlemény idézi Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki azt mondta, a legfrissebb idegforgalmi statisztikák nagyon biztatóak: a Magyarországra irányuló beutazó turizmus gyorsabban bővül, mint Ausztriáé vagy Csehországé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik