Belföld

Semjén Zsolt levadászná a fegyvertörvényt

Szerinte a jogszabály "abszurd", a vadászok vegzálására irányul.

A KDNP elnöke a vadászat méltóságának helyreállítása és a vadászokat érő méltánytalanságok megszüntetése érdekében várhatóan jogszabály módosításokat javasol. A Magyar Nemzetnek adott interjúban a kormányfő helyettese – akit nemrég választottak meg az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökének – a méltánytalanságok közé sorolta a fegyvertörvény abszurditását, amely szerinte a vadászok vegzálására irányul.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az a helyzet, ami ma fegyverügyben Magyarországon van, az az 1957 után kitalált rendszerben gyökerezik, amikor politikai okokból rettegtek attól, hogy az állampolgároknál fegyver legyen. Ezen túl kell már lépni, hiszen statisztikai tény, hogy vadászfegyverrel nem követnek el bűncselekményeket – mondta.

Semjén Zsolt elmondta: megállapodott Pintér Sándor belügyminiszterrel arról, hogy az év elején szakértői tárgyalásokat kezdeményeznek ez ügyben. A miniszterelnök-helyettes a vadászható vadfajok tekintetében is szeretne változásokat elérni Halász János és Szőcs Géza államtitkárokkal pedig egy nagy vadászati múzeum létrehozásáról tárgyalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik