Belföld

Piknik és zenebona a nyugdíjbiztosító előtt

Zenés rendezvényt szervez három magánszemély csütörtök reggelre az igazgatóság Fiumei úti ügyfélszolgálata elé "Megyünk maradni" címmel.

“Megyünk maradni” címmel zenés pikniket szervezett három magánember a Fővárosi Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Fiumei úti ügyfélszolgálatának bejárata elé reggel 8 órára.

Nádori Lídia műfordító, Somogyi Gábor belsőépítész és Szüts Miklós festőművész közleményükben azt írták: elsősorban azoknak szeretnék megédesíteni a sorban állást, akik nyilatkozni kívánnak arról, hogy a megtakarításaikat továbbra is magánnyugdíjpénztáruknál tartják, és vállalják a döntésükkel járó hivatali ügyintézés nyűgét.

A békés rendezvényen szívesen látják azokat is, akik nem pénztártagok, vagy úgy döntöttek, hogy visszamennek az állami rendszerbe, de szeretnék kifejezni ellenérzéseiket a magánnyugdíjakkal kapcsolatos kormányzati döntéssel kapcsolatban.

A szervezők és segítőik a pikniken lencselevessel, forró teával és zenével kedveskednek azoknak az ügyfeleknek, akik reggel mennek a hivatalba. A rendezvényen fellép a többi között az Úri muri Banda, a Bardo, Ágoston Béla alias Hawaii Karibu, Dés András, Lamm Dávid és Soós Márton, Falusi Mariann, Disc Bobby és DJ Haze.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a rendezvényt sem magánnyugdíjpénztárak, sem más vállalatok, sem pedig politikai pártok nem támogatják. A szervezők és barátaik önzetlen anyagi támogatásukkal, illetve ingyen végzett munkájukkal járulnak hozzá a piknik sikeréhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik