Belföld

Válsággal számol a főváros

A költségvetési koncepció szerint a mostani önkormányzati ciklusban "válsággal kell megküzdeni".

A fővárosi büdzsé koncepcióját a hivatal honlapján tette közzé. A tervek szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdán, rendkívüli ülésen tárgyal az előterjesztésről, amelyet Tarlós István főpolgármester (a képen) jegyez, de a következő évi költségvetést nem tekinti “sajátjának”.

Ennek oka a dokumentumban “kiinduló helyzetként” közölt megörökölt hiány. A javaslat emlékeztet rá, hogy a választások után még úgy számoltak, hogy a halmozott hiány 56 milliárd forint, amelyről azonban kiderült, hogy jóval meghaladja a 100 milliárd forintot”, ráadásul lehetnek még “feltáratlan vagy csak sejthető kockázatok” a legkülönbözőbb területeken.

A hétéves fejlesztési terv kapcsán a dokumentumban az olvasható, hogy “az eddigi gyakorlattól eltérően” a 4-es metró projekt nem tartalmazza a második szakasz megvalósítását. A képviselők elé terjesztett határozati javaslatban pedig az áll, a közgyűlés “kinyilvánítja azon szándékát, hogy a 4-es metró projekt második szakaszát egyelőre nem kívánja megvalósítani”.

Tarlós István főpolgármester egy csütörtöki, más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva a 4-es metró második szakaszáról azt mondta: azt nem törlik a beruházási tervek közül, ám jelenleg nincs a városnak egyetlen fillérje sem annak megkezdésére. Közölte azt is, az Európai Unió tájékoztatása szerint egyelőre nem is kívánnak tárgyalni a második szakaszról.

A főpolgármester elmondta: egyelőre ott tartanak, hogy a 4-es metró első szakasza számláinak kifizetéséhez “nagyságrendileg” még mintegy 100 milliárd forint hiányzik. Közölte, nem nevezné megszorításnak, hogy ezt a beruházást – amelyet szavai szerint a feltételek teljes hiánya miatt 2012-ben vagy 2013-ban sem lehet megindítani – nem teszik bele a költségvetésbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik