Gazdaság

Varga Mihály hatalmas megszorítást jelentett be

A miniszter szerint 1700 milliárd forinttal, azaz a GDP 5,5 százalékának megfelelő mértékkel mérséklik a költségvetési kiadásokat az elkövetkezendő években.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság mai konferenciáján gyakorlatilag bejelentette, hogy a költségvetési kiadásokat a következő években mintegy 1700 milliárd forinttal, azaz a GDP 5,5 százalékának megfelelő mértékkel mérséklik. Ez a 1995-ös Bokros Lajos-féle megszorító csomaghoz hasonló nagyságrend, az eszközei viszont még nem ismertek – írta a napi.hu.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a felszólalásában elmondta: fokozatosan csökkenteni kell – a GDP arányában 45 százalékra – az államháztartás kiadási oldalát, valamint szűkíteni az újraelosztás mértékét. Emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósság-mutatót.

A GDP 5,5 százaléka

A GDP 5,5 százalékára rúgó kiadáscsökkentés mintegy 1700 milliárd forintos kiigazítást, megszorítást jelent. Varga arra is utalt a beszédében, hogy a 45 százalékos célt nem egy lépésben, hanem fokozatosan érnék el – ha ezt a kormányzati ciklus 2015-2017 közötti három teljes évére elosztjuk, még az is bőven évi 500 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent. Varga itt nem a hiány csökkentéséről beszélt – vagyis adóemelések valószínűleg kizárva -, hanem egyenesen a kiadások csökkentéséről, ami a leginkább piacbaráti lépés.

Durva központosítás következhet

Mindez azt is jelentheti: az államigazgatásban nagy átszervezések, leépítések következnek. Hétfőn a hvg.hu arról írt, hogy Orbán Viktor alig várja, hogy az önkormányzati választások után nekikezdhessen a nagy rendszerek – egészségügy, nyugdíj, államigazgatás – reformjának.

A lap forrásai szerint, a választások után szinte minden, még megmaradt helyi szintű hivatali önállóságot megszüntetnek, jogköröket fognak elvonni és összevonni, háttérintézmények, hatóságok szűnhetnek meg. A források szerint olyan mértékű lesz a közigazgatás átalakítása, hogy “szinte csak a NAV őrizheti meg maradék önállóságát”. A mostani bejelentés feltehetően ennek, az államigazgatás karcsúsításának ágyaz meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik