Belföld

Megvonják a támogatást az iskolakerülők családjától

Az érintettek között van olyan, ahol cipője és ruhája sincs a gyereknek, máshol érdektelenek a szülők.

Eljött az iskolakerülésért kilátásba helyezett büntetések ideje. Februárban és márciusban akár kétezer gyermek családja várhatja hiába az iskoláztatási támogatás (korábban családi pótlék) összegét. A pénz folyósítását a helyi jegyzők végzése alapján felfüggesztik, a támogatást az önkormányzatok elkülönített számlájára utalja a kincstár.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium január elején közreadott kimutatása szerint a legtöbb esetet Szabolcs és Borsod megyéből jelentették – írja a Népszabadság.

A lap újságírója Tiszalúcon próbált utánajárni annak, mi állhat a jelenség hátterében. Hankó János, a helyi szociális iroda vezetője elmondta: a legtöbb szülő anyagi problémákra hivatkozik, mert a gyereknek nincs ruhája, cipője. Gyakori indok az is, hogy a gyerek reggel elindult otthonról, de a szülő azt mondja: arról már nem ő tehet, hogy nem érkezett meg az iskolába. A szakember szerint az ilyen érdektelen szülőket talán felrázza, ha nem érkezik meg a pénz a számlára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik