Belföld

Tizennégy épületet már bontásra ítéltek Kulcson

A megcsúszott löszfal által veszélyeztetett ingatlanok tulajdonosainak mintegy felének van biztosítása - mondta Nagy Anna kormányszóvivő.

Arról, hogy a többiek számíthatnak-e állami segítségre, még nem született döntés, a kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az 53 veszélyeztetett ingatlan közül csak tizennégyben laktak, a többi üdülő. Kitért arra, hogy a partfalcsúszás miatt lakhelye elhagyására kényszerülő 36 ember maga oldotta meg az elhelyezését.

A kormányszóvivő közölte azt is, hogy nagyjából harminc épületből már minden ingóságot kimentettek.

Nagy Anna elmondta: jelenleg a statikai vizsgálatok eredményére várnak, ennek alapján döntenek arról, hogy szükséges-e a támfal megerősítése, van-e értelme a rekultivációnak.

A Fejér megyei Kulcson múlt keddre virradó éjszaka csúszott meg a löszfal. A veszélyre már korábban felhívták a figyelmet szakértők, a partfal megerősítésére azonban az önkormányzat nem tudott pénzt szerezni.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hétfői közlése szerint az ötvenhárom veszélyeztetett épületből tizennégyet már biztosan le kell bontani a településen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik