Foci

NB 1, 25. forduló: edzői értékelések 2.0

Garami József kapuscseréje és a Kaposvár Fradi elleni győzelme volt a szerdai forduló meglepetése: a Loki győzelme már kevésbé.

Nagyon nehéz helyzetbe került az MTK, amely vezetett Debrecenben, de végül 2-1-es vereséget szenvedett. Garami József, a kékek mestere pályafutása során először nem sérülés miatt cserélt kapust. Döntését így indokolta a csapat weboldalán:

„Nem volt szükségszerű ez a vereség, elkerülhető gólokat kaptunk. Azért hoztam meg ezt a döntést, mert nagyon sok mérkőzésen kaptunk potyagólt, és most betelt a pohár nálam. A második gól nagy kapushiba volt, és mivel ez az elmúlt időszakban többször előfordult, lecseréltem Szatmári Zoltánt. Úgy éreztem, hogy meg kell hoznom ezt a döntést, mert egyébként nincs esélyünk a pontszerzésre” – így a kék-fehérek vezetőedzője.

Felettébb érdekesen reagált Szatmári a cserére, a meccset közvetítő Duna TV-nek azt nyilatkozta: ő a hibás azért, hogy a csapat a 15. helyen áll (ide kattintva megnézheti a teljes nyilatkozatot).

Eredmény – Monicomp Liga, 25. forduló:
Debrecen, 2500 néző, vezette: Szilasi
Debreceni VSC-TEVA – MTK Hungária 3-1 (2-1)
DVSC: Novakovic – Bernáth (Nagy Z. 15.), Simac, Szűcs, Fodor – Bódi, Ramos, Czvitkovics (Spitzmüller 66.), Szakály P. – Yannick (Farkas II B. 70.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
MTK: Szatmári (Hegedűs 34.) – Hajdú, Szekeres, Sütő, Ladányi – Wolfe, Pátkai, Kanta (Nikházi 61.), Könyves – Hrepka, Tischler (Pál a szünetben). Vezetőedző: Garami József
Gólszerzők: Simac (27.), Ramos (28.), Coulibaly (75.), illetve Pátkai (14.)

Kondás Elemérrel tehát második meccsét is megnyerte a Debrecen. A szakember szerint szerencse is kellett a sikerhez, és még nem téma a második hely megszerzése.

A Ferencváros Schembri góljával még vezetett Kaposváron, de a végén a hazaik örülhettek.
„ A sors nem akarta, hogy mi pontot vagy pontokat szerezzünk. Figyelnünk kell arra is, hogy az ellenfelünknek egy-két helyzete sem legyen, mert egyébként kikapunk. Holnaptól a Debrecen elleni mérkőzésünkre készülünk” – mondta a meccs után a zöldeket irányító egykori kaposvári sikeredző, Prukner László.

„Döntetlenszagú mérkőzés volt, persze nem búslakodunk, hogy nyertünk. Gratulálok a játékosaimnak, hiszen a Kecskemét elleni meccs után fel tudtunk állni. Nincs sok időnk, ki kell pihenni ezt a mérkőzést és készülni a hétvégi bajnokira” – így Sisa Tibor hazai részről.

Eredmény – Monicomp Liga, 25. forduló:
Kaposvár, 3000 néző, vezette: Bognár
Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 2-1 (0-0)
Kaposvár: Kovács – Okuka, Grúz, Zsók, Gujic – Pavlovic (Djavad, 85.), Hegedűs, Máté (Szepessy, 63.), Balázs – Oláh (Farkas, 90.), Peric. Vezetőedző: Sisa Tibor
Ferencváros: Haber – Balog, Csizmadia, Tutoric, Junior – Rósa, Maróti, Morales (Stanic, 76.) – Schembri, Heinz, Abdi (Miljkovic, 88.). Vezetőedző: Prukner László
Gólszerzők: Oláh (62., 11-esből), Zsók (88.), illetve Schembri (47.)
Sárga lap: Okuka (18.), Gujic (21.), Zsók (26.), Pavlovic (64.), illetve Tutoric (20.), Rósa (82.)

A Szolnok alighanem utolsó esélyét is elszalasztotta a Vasas elleni hazai vereséggel. Simon Antal szerint tompák voltak a játékosai, akik a második félidőben mindent megtettek az egyenlítésért, ezért dicséret illeti őket.

Komjáti András érthetően boldogabb volt, hiszen a Vasas felállt a Loki elleni 1-5 után. A szakvezető szerint akkor keményebben fogalmazott játékosaival, ennek lehetett következménye a mostani siker.

Eredmény – Monicomp Liga, 25. forduló:
Szolnok, 1000 néző, vezette: Takács
Szolnoki MÁV FC – Vasas-Híd 0-1 (0-1)
Szolnok: Melnicenko – Milicic, Máté, Djuorvic, Vukomanovic – Fitos, Némedi, Szalai (Gosic, a szünetben), Tchami (Ngalle, 18.) – Zsolnai (Antal, 78.), Jokic. Vezetőedző: Simon Antal.
Vasas: Németh – Kulcsár, Mileusnic, Gáspár, Katona – Lázár, Kovács, Lisztes (Németh, 88.), Rezes, Szilágyi (Ponczók, 80.) – Ferenczi, Lázok (Arsic, 73). Vezetőedző: Komjári András.
Gólszerző: Ferenczi (19.)
Sárga lap: Vukomanovic (51.), Jokic (63.), Fitos (85.), illetve Szilágyi (39.), Gáspár (62.), Ponczók (81.)

Csank János a Siófok 2-1-es legyőzése után elmondta, nagyon tartott a vendégek szabad- és szögletrúgásaitól, de a ZTE szerencséjére Vlaszák Géza vezetésével a védelem jól állt a lábán. Mihalecz István szerint elszalasztott egy lehetőséget csapata, de nincs értelme keseregni, mert kell az energia a hétvégi fordulóra.

Eredmény – Monicomp Liga, 25. forduló:
Zalaegerszeg, 2000 néző, vezette: Andó-Szabó
Zalaegerszeg – Siófok 2-1 (1-0)
Zalaegerszeg: Vlaszák – Kocsárdi, Bogunovic, Szalai, Panikvar – Horváth A., Kamber, Delic (Simonfalvi, 50.), Balázs (Varga, 75.)– Simon Attila, Turkovs (Miljatovic, 66.). Vezetőedző: Csank János
Siófok: Molnár – Ludánszki (Lukács, 68.), Graszl, Fehér, Novák – Csordás, Tusori, Kecskés, Melczer (Csermelyi, 88.) – Isaac (Honma, a szünetben), Délczeg. Vezetedző: ifj. Mihalecz István.
Gólszerzők: Turkovs (15.), Simon A. (11-esből, 54.), illetve Csordás (64., 11-esből)
Sárga lap: Kocsárdi (12.), illetve Isaac (24.), Ludánszki (53.), Tusori (71.), Novák (77.)
Piros lap: Bogunovic (63.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik