Belföld

Kezdődnek az iszapperek – 150 millió a tét

A MAL Zrt. elleni kártérítési perek közül ma négy kezdődik meg a Fővárosi Bíróságon.

Hat kolontári, illetve devecseri lakos összesen mintegy 150 millió forintot követel a cégtől. A felperesek 20 és 49 millió forint közötti kártérítéseket kérnek, amiért a tavalyi gátszakadás miatt értéktelenné váltak ingatlanjaik, földjeik. A kereset benyújtásakor volt, akit még kórházban ápoltak, s olyan is, aki ismerősöknél lakott. Az egyik felperesnek kilenc, egy másiknak öt gyermeke van.

A négy közül két perben ideiglenes intézkedésként még a jogerős ítélet előtt kérik 6-6 millió forint megfizetésére kötelezni az alperes MAL Zrt-t. Az iszapkatasztrófa miatt indított első kártérítési perben november 30-án tartott tárgyalást az FB. Abban az ügyben 20 millió forintot követel a devecseri felperes, akinek a tárgyalás előtt, október 20-án ideiglenes intézkedésként 10 milliót megítélt az elsőfokú bíróság, de a cég fellebbezett a döntés ellen.

Az iszaptározó gátja október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa miatt tíz ember halt meg, több mint százhúszan megsérültek. Devecserben több mint 200 ház vált lakhatatlanná, Kolontáron 34 épület lebontásáról döntöttek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik