Belföld

Nagy a tét: bukik-e a Fidesz a mai fontos választáson

Időközi országgyűlési képviselő választás második fordulóját tartják Hajdú-Bihar megyében.

Hajdú-Bihar megye 6-os számú, Püspökladány központú egyéni országgyűlési képviselői választókerületében a korábbi parlamenti képviselő, Arnóth Sándor halála miatt kellett időközi választást kiírni.

A két héttel ezelőtti első fordulóban a legtöbb szavazatot a Fidesz-KDNP jelöltje szerezte meg és mivel a három ellenzéki párt továbbra is külön-külön jelölteket indít, vélhetően ismét a kormánypárti jelölt a legeseélyesebb. A kérdés leginkább az, hogy elmennek-e elegendően voksolni ahhoz, hogy érvényes legyen a választás.

Az első forduló két hete érvénytelen lett a megjelentek alacsony száma miatt. A mostani második fordulóban azonban az érvényességhez már elegendő, ha a szavazáson a választásra jogosultak 25 százaléka részt vesz. Az országgyűlési mandátumért, ahogy két hete is, négyen indulnak.

A parlamenti képviselői helyet – érvényesség esetén – az szerzi meg, aki a legtöbb szavazatot kapja. Ha a mostani, második forduló is érvénytelen lesz, akkor új választást kell kiírni a megüresedett helyre, a parlamentben pedig továbbra is betöltetlen marad ez az egyéni képviselői mandátum.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik