Már az elején elakadtak. A házelnök-házmester – egyébként kinek mi – frazeológiáján tudtak nehezen továbblépni, ebben a reggeli beszélgetésben, ahol Obersovszky Péter (továbbiakban Obi kérdezte Szanyi kapitányt). „Jó ön szétesik itt a tisztelettől“, konstruktív megjegyzéssel zárta le ezt a részt Szanyi, majd próbált rátérni a trafik ügy, és el nem mondott interpellációja részleteire, ám Obit, gazdái mindeközben a vezérlőből apportíroztatták, „Tudja, hogy a szerkesztőim beszélnek a fülemre, nem diktatúra, ne minősítsünk…“ mondja Obi hátsó lábaira állva lelkesen. Magabiztos mosoly bujkált szája szegletében. Aztán, amikor látta, hogy nem megy ez a dolog semerre, lapot húzott. Portik-Laborc befigyelt Obinál kérdés formájában. Gondolom Gyurcsányig, mint pirosnegyvenszázultiredurchmars, az idő rövidsége okán nem jutottak el. A „kedves képviselő úr, veri-e még a feleségét“ kérdést pedig a Balogh-ügy egy időre cserepadra tette. Obi a közszolgálat jegyében oly magas szintre emelte a hatalom iránti szervilizmust és a feltétel nélküli lelkes seggnyalást, hogy tényleg szórakoztató nézni. Ha találkozom vele, esküszöm megkérdezem tőle: Obi, az ugye nem csoki ott a nyelveden
- 09:17 Jövőre újra lesz Budapest Parádé az Andrássy úton
- 09:16 Kétmilliót fizetett egy anya azért, hogy levegyék róla és lányáról a rontást
- 09:09 Lannert Judit: Olyan oktatást szeretne a kormány, ahol nem dirigálnak, nem azon törik a fejüket, hogyan lehet még több követelményt támasztani
- 08:42 Átvette az FBI az évek óta Győrben bujkáló pedofilt
- 08:37 Vajon Naby Keita kontrollálta a labdát vagy csak rúgott egy kacskát? – ezért érvénytelenítették a Puskás Akadémia gólját a Fradi ellen
- 08:33 Várkonyi Andrea a főút közepén mentett teknőst Tihanyban
- 08:32 900 fölé emelkedett a nepáli villámárvíz áldozatainak a száma, egy ötfős külföldi csoportot megtaláltak
- 08:17 Mamutcsont és ezüstpénz is előkerült a sekély Tisza medréből
- 08:07 Keddtől új kötelezettséget ír elő a NAV, de az év végéig még nem bírságolnak
- 07:55 Kiírták a pályázatot a szélerőművekre
- 07:54 Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán
- 07:45 Hamis papírokkal került új ügyvezető egy cég élére, 150 millió forintot utaltak el a számlájáról
- 07:44 Pazar rabona hozta meg a győzelmet – ez a gól esélyes lesz a Puskás-díjra is
- 07:28 Holtan találtak a szántóföldön egy eltűnt férfit Kunmadaras és Tiszaörs között
- 07:00 Őszi gyerekbetegségek: nem az immunrendszer gyengülése a hibás
- 05:29 Kvíz: emlékszel ezekre az ikonikus sportpillanatokra?
- 07:28 Holtan találtak a szántóföldön egy eltűnt férfit Kunmadaras és Tiszaörs között
- 07:00 15 turista eltűnt, miután villámárvíz sújtotta a Grand Canyont
- 19:52 Maszkban, baseballütővel támadt rá több emberre egy férfi Budapesten
- 18:31 Dulakodásig fajult egy vita Ausztria legmagasabb csúcsán, a rendőrség is nyomoz
- 20:31 Béremelés vagy sztrájk: tisztázást vár a PDSZ az oktatási minisztertől a tanévkezdésig
- 23:51 A közönségkedvenc is fejet hajtott, új győztese van a Hungarian Darts Trophynak
- 07:45 Hamis papírokkal került új ügyvezető egy cég élére, 150 millió forintot utaltak el a számlájáról
- 03:33 Egri Viktor: Létezik az a gólpassz, ami eredményt hoz, mégsem éri meg
- 19:25 Olyan részeg volt, hogy semmire nem emlékszik, állítja a kisrepülőt elkötő 24 éves férfi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
