Gazdaság

Kerülték a befektetők az országot

Az adósságot nem generáló külföldi közvetlen tőkebefektetések értéke becslések szerint tavaly 2 milliárd euró körül alakulhatott, 2008-ban 3,4 milliárd euró volt - mondta Varga István, aki szerint továbbra is nagy a befektetői érdeklődés szolgáltatóközpontok magyarországi létrehozása iránt.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség, az ITD Hungary és a Magyar Külgazdasági Szövetség által szervezett Külgazdasági Évindító 2010 című konferencián elmondta: kiemelten kell kezelni azokat a piacokat, amelyeket a válság kevésbé érintett. Hozzátette: a külgazdaság fejlődését nagyban befolyásolja, hogy azok az országok, amelyek Magyarország számára kiemelt külkereskedelmi partnerek, mennyire tudnak növekedni.

Varga István szerint a Bajnai-kormány külgazdaság-politikájának főbb paraméterei a következő kormánynak is kijelölik az utat. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a tavalyi év mélypont volt a külföldi működőtőke beáramlása szempontjából, a befektetések iránti érdeklődés jelentős mértékben csökkent.

Varga István véleménye szerint azok az országok tudták átvészelni a válságot, amelyek a belső piacaikra tudtak támaszkodni. Mint mondta, India és Kína kiemelt hangsúlyt kap a magyar külgazdasági stratégiában. Azzal számolnak, hogy az Egyesült Államok és Nyugat-Európa is szerény növekedésnek indulhat az idén, ami befolyásolja a közép-kelet-európai régiót is.

A működőtőke állománya tavaly a harmadik negyedév végén 60 milliárd euró volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik