Gazdaság

Vihar tépázza a piacokat is

Az adósságválság rémképe gyötri a piacokat, nem hoz megnyugvást a megszorító csomagok bejelentése sem, inkább csak olaj a tűzre. Míg korábban minden hírt igyekeztek a befektetők pozitívan értelmezni, mára elillant a jó hangulat.

A forint hétfő délután a 277-es szint körül mozog, az euró négyéves mélypontján van a dollárral szemben.

A befektetők sem kedvelik a megszorításokat – legalábbis ez látszik kiderülni a piaci mozgásokból. Sem a 750 milliárdos mentőcsomag, sem az európai államok egymás után bejelentett megszorító csomagjai nem hoztak megnyugvást a pénzügyi piacokon. Előtérbe kerültek ugyanis az éppen csak meginduló növekedés visszafogódásával, leállásával kapcsolatos félelmek, hiszen a megszorításokkal természetszerűen együttjár a növekedés csökkenése (a kereslet gyengülése miatt), adott esetben a recesszió mélyülése.

Veszélyzóna – írja Európáról a Financial Times elemzése, amely szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag megmentette ugyan az eurót, de középtávon inflációs veszélyekkel kell számolni. Ami egyes közgazdászok szerint kamatemelésre kényszerítheti inkább előbb, mint később az Európai Központi Bankot – teszi hozzá az elemzés (a kamatemelés a növekedés ellen hat).

Különösnek tűnhet a piacok reakciója a korábbi szélsőséges optimizmus után. Míg „bika piac” volt, akkor a piac pozitívan értékelt minden jobb makroadatot, mert a kilábalás jelét látta benne, és pozitívan értékelte a gyenge makroadatokat is, mert így maradhat alacsonyan az alapkamat – mondta az fn.hu-nak Kuti Ákos, a Cashline elemzője. Mára megváltozott a hangulat. Az elemző szerint a trendforduló még mindig nem vehető biztosra, a befektetők nehezen szakítanak azzal az utóbbi időben sikeresnek tűnő taktikával, hogy belevásárolnak az esésbe, fél-egy éves időtávot tekintve biztosan alacsonyabb árszinteket látunk majd a piacokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik