Belföld

Adó helyett az egészséges ételek áfáját csökkentené az MSZP

A szocialisták szerint a kormány célja nem az egészségvédelem, hanem a pénzbehajtás a chipsadó bevezetésével.

Kovács Tibor országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón álságosnak nevezte, hogy a kormánypártok az egészségvédelem szándékára hivatkozva javasolják a termékadó bevezetését. Mint mondta, ez esetben a Fidesz-KDNP-nek el kellene fogadnia azt a szocialista módosító javaslatot, amely szerint az ebből származó bevételeket csak egészségügyi célokra, mindenekelőtt bérfejlesztésre és az ellátórendszer állapotának javítására lehetne fordítani. A valódi kormányzati szándék szerinte azonban a költségvetési bevételek növelése, ezért akarja Fidesz-KDNP a termékadót már szeptembertől bevezetni.

A szocialista politikus elmondta: az MSZP a termékadó kivetése helyett azt javasolja, hogy az egészséges élelmiszereket – így a zöldségeket és gyümölcsöket – terhelő általános forgalmi adót csökkentsék 25-ről 5 százalékra, s erre vonatkozóan módosító indítványt is beadtak.

Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy az Európai Unió legtöbb államában – az MSZP már említett, áfacsökkentést célzó javaslatához hasonlóan – az egészséges élelmiszerek fogyasztását ösztönzik, úgynevezett zsíradót pedig csak Dániában vezettek be, annak tanulságai azonban még nem ismertek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik