Foci

Kikapott a Fradi Kaposváron

Fordítani tudott a somogyi csapat az FTC ellen a Monicomp Liga 25. körében. A ZTE megverte a Siófokot.

Kifejezetten gyenge játékot, de legalábbis gyenge támadójátékot hozott az első 45 perc a Kaposvár-FTC meccsen, egyedül Liban Abdi és Oláh Lóránt egy-egy lövése jelentett veszélyt a kapukra, utóbbi a kapufát is megküldte.

Fordulás után rögtön megváltozott az atmoszféra, hiszen a vendégek gyorsan gólt szereztek. Marek Heinz szelídített meg egy előreívelést a 16-os vonalában, középre adott, a máltai Schembri pedig kilőtte Kovács kapuját a 47. percben (0-1).

A 61. percben váratlan fordulat következett: Tutoric buktatta Okukát a 16-os sarkánál egy kaposvári támadás alkalmával (feleslegesen), a játékvezető büntetőt ítélt. Oláh Lóránt értékesítette a 11-est, egyenlített tehát a Kaposvár (1-1).

Támadgatott a Ferencváros, de nem voltak veszélyesek a vendégek, pedig Prukner László cserékkel is próbálta frissíteni az övéit. Az újabb fordulat a 88. percben következett be: egy kaposvári szöglet után jött a fejes, Haber védett, de egyenesen Zsók elé tenyerelte ki a labdát, a védő pedig résen volt, és vezetést szerzett a Kaposvárnak (2-1).

Innen már nem volt megállás (a 94. percben Miljkovic még a gólvonal előtt ellőtte a labdát): a somogyiak 1977 után először legyőzték a Ferencvárost, és meg is előzték őket a tabellán.

Eredmény – Monicomp Liga, 25. forduló:
Kaposvár, 3000 néző, vezette: Bognár
Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 2-1 (0-0)
Kaposvár: Kovács – Okuka, Grúz, Zsók, Gujic – Pavlovic (Djavad, 85.), Hegedűs, Máté (Szepessy, 63.), Balázs – Oláh (Farkas, 90.), Peric. Vezetőedző: Sisa Tibor
Ferencváros: Haber – Balog, Csizmadia, Tutoric, Junior – Rósa, Maróti, Morales (Stanic, 76.) – Schembri, Heinz, Abdi (Miljkovic, 88.). Vezetőedző: Prukner László
Gólszerzők: Oláh (62., 11-esből), Zsók (88.), illetve Schembri (47.)
Sárga lap: Okuka (18.), Gujic (21.), Zsók (26.), Pavlovic (64.), illetve Tutoric (20.), Rósa (82.)

Zalaegerszegen az elmúlt két meccsen kilenc gólt kapó (Kecskeméten 5-1-re, Újpesten 4-2-re kapott ki) hazaiak izzadtságszagú győzelmet arattak.

A 15. percben Horváth András szabadrúgása után Turkovs ért bele a labdába, amely így kikötött a kapuban (1-0). A félidő hátralévő részében a vendégek fociztak veszélyesebben, de ez célt nem ért. Sőt, a második félidőben már kétgólos lett a ZTE előnye, miután az első gólt előkészítő Horváth szabadrúgása után az első gólt elérő Turkovsot lerántotta a csereként beálló Honma. A tizit Simon értékesítette (2-0).

Ki gondolta volna, hogy Honmát is eltiporják majd a 16-oson belül, pedig így történt a 63. percben. A hibázó Bogunovic azonban gólhelyzetben tette ezt, mehetett zuhanyozni, a büntetőt pedig Csordás lőtte a kapuba – ez volt az exkecskeméti első siófoki gólja (2-1).

A végén már nem változott az állás, veszélyben a Siófok, a ZTE pedig valamelyest törlesztett a drukkereiknek.

Eredmény – Monicomp Liga, 25. forduló:
Zalaegerszeg, 2000 néző, vezette: Andó-Szabó
Zalaegerszeg – Siófok 2-1 (1-0)
Zalaegerszeg: Vlaszák – Kocsárdi, Bogunovic, Szalai, Panikvar – Horváth A., Kamber, Delic (Simonfalvi, 50.), Balázs (Varga, 75.)– Simon Attila, Turkovs (Miljatovic, 66.). Vezetőedző: Csank János
Siófok: Molnár – Ludánszki (Lukács, 68.), Graszl, Fehér, Novák – Csordás, Tusori, Kecskés, Melczer (Csermelyi, 88.) – Isaac (Honma, a szünetben), Délczeg. Vezetedző: ifj. Mihalecz István.
Gólszerzők: Turkovs (15.), Simon A. (11-esből, 54.), illetve Csordás (64., 11-esből)
Sárga lap: Kocsárdi (12.), illetve Isaac (24.), Ludánszki (53.), Tusori (71.), Novák (77.)
Piros lap: Bogunovic (63.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik