Budapesten, Debrecenben és Baján finanszíroz az idén augusztus 20-i tűzijátékot a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft., az erre fordítható keret bruttó 160 millió forint. A gyorsított tárgyalásos közbeszerzési felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A nyertesnek a tűzijáték mellé zenét is kell szolgáltatnia, és feladata a rendezvények logisztikájának az ellátása is.
Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt három évben legalább nettó 100 millió forint árbevétele volt összesen, és legalább az egyik évben meghaladta az árbevétele a nettó 50 millió forintot. Emellett rendelkeznie kell legalább 250 millió forint értékű, tűzijáték szervezéséhez kapcsolódó érvényes kötelező felelősségbiztosítással is.
Az első fordulóban az ajánlattételre június 14-ig lehet jelentkezni. A második fordulóba jutottakat június 20-ig értesíti az ajánlatkérő.