Belföld

Új mozgalom alakult az élhetőbb Magyarországért

Megalakult a múlt szombati szakszervezeti demonstráción meghirdetett Magyar Szolidaritás Mozgalom - közölték az alapítók csütörtökön.

A szervezet politikai pártoktól semlegesen kívánja folytatni tevékenységét – mondta Kónya Péter, a mozgalom egyik alapítója és ügyvezetője, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke.

Nem szervezetek, hanem magánszemélyek csatlakozását várják, magyar állampolgárokét, határon túli magyarokét és itt dolgozó külföldi állampolgárokét. Azt szeretnék, ha a mozgalommal fel tudnák számolni a megosztottságot, és megvalósulna végre egy olyan összefogás, amely révén “egy jobb, élhetőbb, demokratikusabb Magyarország jönne létre” – fogalmazott Kónya Péter. Hozzátette: ma Magyarországon tarthatatlan az a helyzet, hogy a demokratikus intézményrendszert le akarják építeni, nincs normális, érdemi társadalmi párbeszéd.

A mozgalom jövőbeni irányát a csatlakozók határoznák meg, és nem az alapítók. A szervezetnek nincs egyedüli vezetője, az alapítók a mozgalom azonos jogállású ügyvezetői.

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke elmondta, hogy a mozgalom saját hírportált indít. A munkavállalókat érintő változások miatt pedig október 11-én az ország különböző pontjain egységesen 24 órás forgalomlassító demonstrációt tartanak. Ezen a napon ülésezik először a Nemzeti Gazdasági Tanács, amely az Országos Érdekegyeztető Tanácsot váltja fel.

A mozgalmat magánszemélyként Kónya Péter, Árok Kornél, Székely Tamás és Székely Sándor, az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület társelnöke alapította.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik