Foci

Tíz emberrel ikszelt az ETO

A Győr együttese hazai pályán vezetett ugyan, de csak 1-1-es döntetlent játszott a Pakssal a Monicomp Liga 26. fordulójában. A vendégek gólját furcsa jelenetsor előzte meg.

A Paks kezdte jobban a péntek délutáni bajnokit, Kis Károly legénysége szépen szövögette a támadásokat és már a nyolcadik percben kapufáig jutottak a vendégek, Magasföldi szabadrúgása után Gévay bólintott a keresztlécre.

A meccs a továbbiakban is lüktetett, nagy helyzet azonban csak a 33. percben alakult ki ismét, a Cserői Aurél által a hét közben „elővett” Ji-Parana remek beadása után Dinjar veszélyeztetett fejjel, Csernyánszki azonban elképesztő bravúrral tolta oldalra a kapuba tartó labdát. Nem kellett sokat várni az ETO vezető góljára, Völgyi bombázott kapura távolról, a laszti kétszer is megpattant a paksi hálóőr előtt, ezt még védeni tudta, azonban miután középre ütötte ki a labdát, Trajkovicnak nem okozott gondot közelről a hálóba passzolnia, 1-0-val fordultak a felek.

A második félidőre két helyen is frissített Kis Károly, ennek pedig meglett az eredménye, Sztevanovicnak kellett bemutatnia pénteki első védését a 63. percben, Bartha vette célbe a hazai kaput. Nem sokkal később felforrtak az indulatok, úgy tűnt, az ETO tovább növeli előnyét, bár nehéz volt eldönteni, hogy a labda túlhaladt-e teljes terjedelmével a gólvonalon Csernyánszki védése előtt, mindenesetre Kassai Viktor továbbot intett, a kontra végén pedig Magasföldi lőtt tanárian a jobb alsóba – egyenlített a Paks!

Trajkovicnál el is szakadt a cérna, hevesen reklamált egy bedobás miatt, így kétszer is villant számára a sárga, feleslegesen állíttatta ki magát a győri gólszerző a 73. percben, tíz emberre fogyatkoztak a hazaiak.

A meccs utolsó tíz perce teljesen nyílt volt, a döntés azonban nem született meg (a hajrában beküldött Ceolinnak akadtak szép megmozdulásai, egy ízben ollózva vette célba a kaput), így a vége 1-1-es döntetlen lett.

A pontosztozkodásnak köszönhetően biztossá vált, hogy a Videoton ezen a hétvégén még biztosan nem lesz bajnok.

Eredmény – Monicomp liga – 26. forduló
Győr, ETO Park, 2000 néző, Vezette: Kassai Viktor
Győri ETO – Paksi FC 1-1 (1-0)
Győri ETO: Sztevanovic – Babic (Totadze, 66.), Sztanisic, Fehér, Völgyi – Trajkovic, Pilibaitis, Ji-Parana (Kiss M., 61.) – Koltai, Niksic (Ceolin, 80.), Dinjar Vezetőedző: Csertői Aurél
Paksi FC: Csernyánszki – Heffler, Gévay, Báló, Fiola – Bartha, Sifter, Mészáros (Haraszti, 53.), Magasföldi – Kiss T. (Csehi, 72.), Vayer (Montvai, a félidőben) Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Trajkovic (37.) illetve Magasföldi (71.)
Sárga lap: Völgyi (26.), Koltai (65.), Trajkovic (73.)
Piros lap: Trajkovic (73.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik