Gazdaság

Csúcson a nyugat-európai tőzsdék

Erős kezdés után 15 havi csúcsra emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn délelőtt.

A befektetők hangulatát főként a világgazdasági élénkülést előre jelző friss kínai adatok emelték. Decemberben havi rekordot döntött a kínai kőolaj- és szójaimport, jelentősen emelkedett a vasérc- és a rézbehozatal, és bővült az alumínium- és az acélipar kivitele. Mindemellett a kínai pénzügyminiszter közölte, hogy az idén is folytatják a gazdaság kormányzati ösztönzését.

A nyugat-európai tőzsdéken főként az energetikai és bányaipari cégek papírjai erősödtek a hétfői tőzsdenyitás után. A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst-300-as mutatója 0,7 százalékkal 1072,88 pontra emelkedett, és így már 66 százalékkal magasabban áll, mint tavaly márciusban, amikor története leggyengébb értékén volt.

A londoni értéktőzsde FTSE-100-as mutatója a pénteki záráshoz képest 0,60 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,54 százalékos, a párizsi CAC-40 0,61 százalékos erősödéssel kezdett.

A kereskedés első másfél órájában a FTSE-100 0,98 százalékkal 5580,35 pontra emelkedett. A DAX-30 a nyereségét 0,79 százalékra növelve 2008. szeptember óta a legjobb formáját mutatta, 6085,21 pontra erősödött. Párizsban a CAC-40 4081,56 ponton állt a nyitás utáni 90. percben, 0,90 százalékot lépett előre péntekhez képest.

Drágult a kőolaj

A hétfői tőzsdenyitáskor a kőolaj ára újabb 15 havi csúcsra emelkedett. Elemzők szerint főként az hajtja felfelé az árakat, hogy a növekvő kereslet miatt csökkenhetnek a hosszú ideje csak halmozódó készletek.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti (159 liter) ára 60 centtel 81,97 dollárra nőtt. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónként 67 centtel 83,42 dollárra drágult.

Az euró erősödött a dollárral szemben

Hétfőn a nyugat-európai tőzsdenyitáskor az euró 1,4513 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,59 százalékot erősödött kora hajnalhoz képest. A dollár 92,43 jen volt, 0,12 százalékot gyengült. Elemzők szerint a „menekülő valutának” számító dollár azért gyengült, mert sokasodnak a gazdasági válság enyhülésére utaló jelek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik