Gazdaság

Kettős recesszióra figyelmeztet Soros

Még messze nem jutottunk túl a nemzetközi pénzügyi válságon, mivel a rövid távú rendezéshez szükséges intézkedések éppen ellentétei voltak a hosszú távú rendezéshez szükséges intézkedéseknek, ami fokozza a kettős recesszió bekövetkezésének kockázatát – véli Soros György.

Visszatekintve, az összeomlás olyan volt, mint egy rossz álom – mondta a milliárdos befektető szakember a bécsi nemzetközi pénzügyi intézet (Institute of International Finance) eseményén. Beszédében kifejtette: A pénzügyi rendszer összeomlása nagyon is valóságos volt és a bekövetkezett krízisnek messze nincs még vége. Tulajdonképpen a második felvonás csak most kezdődik, amikor a pénzpiacok kezdik elveszíteni bizalmukat a szuverén adósságlevelekben. A reflektorfény ugyan Görögországra és az euróra vetül, de hatás világszerte érezhető lesz.
Soros szerint a kialakult helyzet kísértetiesen emlékeztet a harmincas évekre: A kormányok kénytelenek csökkenteni eladósodottságukat a pénzpiacok nyomására. Ez nagy valószínűséggel kettős recesszióba taszíthatja a világgazdaságot. A görög válság utóhatása világszerte érezhető lesz – mondta Soros György, mivel szerinte az európai szuverén adósságtörlesztési válság a gazdasági fellendülés még törékeny szakaszában kényszeríti megszorításokra az unió tagországait.

Nem zárható ki a kettős recesszió veszélye – mondta. A szabályozási politikának szerinte az aktíva-buborékok képződésének megelőzését kellene szolgálnia, mivel saját egyensúlytalanságaik korrigálása idegen a pénzpiacok természetétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik