Belföld

Molnár tisztázná a dolgokat Mesterházyval

A leendő Demokratikus Koalíció majdani frakciójának kvázi vezetője félreértésnek tartja, hogy az MSZP-s pártelnök tagok kilépéséről beszélt.

Félreértésnek tartja Molnár Csaba azt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy tíz politikus kilépett a szocialista képviselőcsoportból. A korábbi kancelláriaminiszter ezért tisztázó megbeszélésre hívja Mesterházy Attilát szerdára.

Molnár Csaba – aki vasárnap azt közölte Kövér Lászlóval, hogy vezetésével a tízek megalakították a Demokrata Párt parlamenti frakcióját – kedden sajtótájékoztatón elmondta: ha kiléptek volna, Mesterházy Attila kezében lenne a kilépési nyilatkozatuk, ez azonban nincs így, mint ahogyan a kizárásukról sem döntött a frakció. Véleményük szerint – erősítette meg – korábbi frakciótagságuk így a Demokrata Párt képviselőcsoportjának létrejöttével szűnt meg, azaz nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük, hanem azonnal önálló frakcióként működhetnek.

A politikus arról is beszélt, hogy káosz van a parlamentben, mivel a Ház honlapján hétfő este óta függetlenként szerepelnek, ugyanakkor az ülésteremben változatlanul MSZP-s képviselőként tüntetik fel őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik