Gazdaság

Románia rántja le a forintot

A közép-kelet-európai valuták - köztük a forint - jelentősen gyengültek pénteken délelőtt amiatt, hogy Romániában az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a megszorító intézkedéscsomagot. Az euró rövid idő alatt 286 forint fölé is erősödött. A forint svájci frank árfolyama a tavaly márciusi pánik szintjét idézi.

Az eurót 11 óra előtt nem sokkal 285,94 forinton jegyezték, miközben fél tízkor még 283,65 forinton jegyezték a bankközi piacon a reggeli 282,89 és a csütörtök esti 283,30 forint után. A dollár 233 forintra erősödött, a svájci frank újabb éves csúcsra, 211,53 forintra drágult.

A BUX is gyengült, az OTP csaknem 4 százalékos mínuszban volt délután fél egykor.

A gyengülés oka, hogy az alkotmánybírósági döntés veszélyeztetheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által Romániának biztosított következő hitelrészlet lehívását.

A megszorító csomag magába foglalják a bérek 25 százalékos csökkentését és a nyugdíjak 15 százalékos lefaragását is, beszámolók szerint az Alkotmánybíróság – amely későbbre ígért hivatalos tájékoztatást – a nyugdíjjal kapcsolatos tervezett intézkedéseket kifogásolta.

Kockázatkerülő, negatív hangulatban érkezett a román hír, amely tovább rontott a kedven – mondta az fn.hu kérdésére Keszeg Ádám, a Raiffeisen elemzője. Az elemző szerint a forint euróárfolyama akár a 290-es szintig is eljuthat, svájci frankban számítva 215 forintig. A forint svájci frank árfolyama a tavaly márciusi pánik idején járt ilyen magasan – hívta föl a figyelmet az elemző.

Az elemző szerint az MNB csapdahelyzetben van: egy kamatemelés ugyan kedvező lenne a svájci frank hitelesek szempontjából, de nehezebb helyzetbe hozná a forinthiteleseket. Elviekben a jegybanknak rendelkezésére áll a devizapiaci intervenció lehetősége, ám a jelenlegi folyamatoknak nehéz ilyen módon szembemenni – tette hozzá.

Ma döntöttek a bérekről és a nyugdíjakról

Részben alkotmányellenesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot. A román taláros testület pénteken délelőtt tárgyalta a közalkalmazottak bérének és a nyugdíjaknak a csökkentését magába foglaló megszorító intézkedéscsomag ellen benyújtott óvásokat.

A Realitatea hírtelevízió, az Agerpres és a Mediafax hírügynökségek saját forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy az alkotmánybírák részlegesen alkotmányellenesnek nyilvánították a csomagot. A televízió szerint a nyugdíjak nem fognak 15 százalékkal csökkenni, akárcsak a bírók és az ügyészek kiemelt nyugdíjai, viszont a közalkalmazotti bérek a kormány eredeti szándékai szerint 25 százalékkal csökkennek.

Nyugdíjasok csaptak össze a csendőrökkel

Romániai közalkalmazottakból és nyugdíjasokból álló tüntetők csoportja próbált behatolni pénteken a román elnöki palotába a tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen tiltakozva.

Az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban dolgozó közalkalmazottak és nyugdíjasok tüntettek pénteken a román elnöki palota előtt. A két órás tiltakozó akció során az emberek megpróbálták áttörni a csendőrök alkotta kordont, a rendfenntartó erők erősítése nyomán azonban kísérletük kudarcot vallott.

Romániában a nyugdíjak és bérek leszállítása csak kettő a kemény megszorítások közül – legalábbis ez derül ki a Gandul magyar nyelvű oldalából. Kényszeríteni akarják a polgármestereket, hogy elbocsássák alkalmazottaik 40 százalékát, új adók, és illetékek jöhetnek – derül ki a lapból.

Forrás: MTI, Gandul, fn.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik