Belföld

Igazolt hiányzás az MSZP-nél

Hat szocialista képviselő hiányzott igazoltan a hétfői parlamenti szavazásokról - nyilatkozta Tóbiás József, a szocialista képviselőcsoport frakcióigazgatója, miután a kormánypárt az interpellációs időszakban háromszor nem tudta biztosítani a többséget, amikor egy miniszter interpellációra adott válaszának elfogadásáról szavaztak.

A frakcióigazgató elmondta: a tartósan beteg Horn Gyulán és Toller Lászlón kívül igazoltan volt távol Pais József, Lénárt László, Káli Sándor és Szekeres Imre.

A parlament többsége által elutasított interpellációknál rajtuk kívül a szocialista képviselők közül egy-egy esetben nem szavazott Hagyó Miklós, Tasnádi Péter, Mester László és Laboda Gábor.

Az igazolatlanul hiányzók pénzbüntetésére, annak mértékére az etikai bizottság tesz javaslatot, amelyről a frakció dönt majd.
Négy interpellációra adott választ szavaztak le hétfőn az Országgyűlésben. Ebből három alkalommal Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter válaszait nem fogadta el a képviselők többsége.

Belovics Ervinnek, a legfőbb ügyész helyettesének Gusztos Péter (SZDSZ) interpellációjára adott válaszát szintén elutasította a többség, de ez utóbbi esetben az MSZP-frakció szavazott nemmel, az SZDSZ-szel és az MDF-fel együtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik