Belföld

PDSZ: halasszák el a köznevelési törvény parlamenti vitáját

Az érdekvédők elnöke szerint „van hajlandóság” a tanárokban, hogy sztrájkoljanak, ám féltik állásukat és szabadságukat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke azt javasolja, hogy halasszák jövő tavaszra a köznevelési törvény parlamenti vitáját. Mendrey László úgy látja, hogy az anyagot márciusban kellene beterjeszteni a Tisztelt Ház elé, addig elvégezhetnék a finanszírozással, az önkormányzatok és az állam szerepvállalásával, valamint a pedagógusok munkájával kapcsolatos hatásvizsgálatokat, illetve korrekt szakmai egyeztetéseket lehet folytatni a kérdésben.

Elmondása szerint az érdekvédőknek a múlt héten végre sikerült asztalhoz ülniük a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, kétszer is találkoztak Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral, az egyeztetés azonban eredménytelen volt. Mendrey ott volt az Országgyűlés oktatási bizottságának hétfői ülésén, amelyen javarészt a törvény koncepciójáról volt szó.

Az összeállítás a múlt csütörtökön már átment a közigazgatási egyeztetésen, azaz elfogadták azok a szervek, amelyek jogi és egyéb hátterét rendezik. Ez a kodifikált változat kerül a héten a kormány, majd a hét végén vagy a jövő héten a parlament elé. Ugyanakkor a minisztérium honlapján az áll, hogy a tervezetet október 25-ig lehet véleményezni. Mendrey László szerint azonban, ha a koncepció már átment a közigazgatási egyeztetésen, akkor nincs esély arra, hogy abba a keddig beérkező javaslatok bekerüljenek, magyarán becsapták a pedagógusokat.

Arra a kérdésre, várható-e sztrájk, az elnök úgy fogalmazott: azt nem a PDSZ vagy a Pedagógusok Szakszervezetének vezetése fogja megmondani, de úgy látja, van erre hajlandóság. A pedagógusok azonban szerinte félnek, féltik az állásukat és a szabadságukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik