Gazdaság

Puha a védőréteg az ország körül?

Gyengülhet a forint és nőhet a magyar államkötvények kamata, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió úgy fejezte be tárgyalásait a magyar kormánnyal, hogy "nem támogatta Orbán Viktor miniszterelnöknek a költségvetési hiány féken tartására vonatkozó terveit" - írta a Bloomberg Businessweek című amerikai üzleti hetilap online.

A lap emlékeztetett az IMF közleményére, amely szerint a tárgyalásokon egy sor kérdés nyitva maradt. Az EU pedig úgy foglalt állást, hogy a kormánynak kemény döntéseket kell hoznia, különösen a költekezés terén, hogy teljesíteni tudja a deficittel kapcsolatos előírásokat.

A Businessweek szerint ezek a nyilatkozatok gyengítik Orbán Viktor arra irányuló erőfeszítéseit, hogy helyreállítsa a befektetői bizalmat, miután a kormányzó párt tisztségviselői az előző hónapban egy görög mintájú válság veszélyét villantották fel.

„Ez határozottan negatív hatással van a kötvényekre és a valutára, spekulatív értelemben és a reálfolyamatok szintjén egyaránt” – mondta Peter Attard Montalto, a Nomura International bankcsoport londoni elemzője.

Az IMF-közlemény üzenetét „meglehetősen lesújtónak” nevezte, és hozzátette: a Magyarország mögötti nemzetközi védőréteg valójában sokkal puhább annál, mint azt az emberek gondolják.
A Bloomberg rámutatott, hogy a forint 6,5 százalékkal romlott az euróhoz képest az utóbbi három hónapban, és ez a legrosszabb teljesítmény a nyomon követett több mint 170 valuta között.

A Bloomberg emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor pártja földindulásszerű győzelmet aratott az áprilisi választásokon, és azt ígérte, hogy véget vet elődei szigorú gazdasági megszorító politikájának, amelynek köszönhetően 2008-ra a deficit a GDP 3,8 százalékára csökkent a 2006-os 9,3 százalékról. A Fidesz a választások után azt mondta, az előző kormány hazudott a költségvetés állapotáról – írta a hetilap.

A Businessweek idézte Suppan Gergelyt, a Takarékbank vezető elemzőjét, aki szerint az IMF valószínűleg kíváncsi volt a 2011-es költségvetés alapjaira, de a kormány nem tudott részletekkel szolgálni.

A szakértő hozzátette: bármilyen esetleges negatív piaci reakciót tompíthat az, hogy Magyarország jelenleg nem szorul a készenléti hitelkeretre, mert piaci finanszírozási forrásokat talált.
Christoph Rosenberg, az IMF-delegáció vezetője úgy nyilatkozott a Bloombergnek: „A magyar kormánnyal folytatott tárgyalások megszakadtak, mivel nem találtunk elég közös nevezőt, és túl sok megoldatlan kérdés maradt ahhoz, hogy ezt a felülvizsgálatot az (IMF) igazgatótanács elé terjesszük”.

Rámutatott, hogy az ország szempontjából elsősorban annak van értelme, ha csökkenti a költségvetési deficitet, mivel a magas adósságarány miatt a magyar gazdaság továbbra is sérülékeny.

A CNBC gazdasági hírtelevízió egyebek mellett azt emelte ki, hogy Magyarországnak szüksége van az IMF/EU biztonsági hálójára a befektetői bizalom megtartása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik