Már csaknem 290 forintot ért egy euró hétfő reggel 7 óra után, a svájci frank pedig majdnem 215 forintot. A zuhanás oka nyilvánvalóan az IMF és EU-delegáció hétvégi távozása nyomán támadt piaci bizonytalanság. A BUX 4,26 százalékos mínuszban nyitott hétfőn reggel. Ráadásul a nemzetközi hangulat is kedvezőtlen, az európai tőzsdék enyhe mínuszokban nyitottak.
A Raiffeisen hétfői devizaelemzése szerint negatív lehet a forint további megítélése is. Ahogy a hónap elején Romániában a konfliktus több napon keresztül rontotta a hangulatot, úgy a forint is komoly változékonyságra számíthat a napokban – vélik az elemzők.
Újra a címlapon
Ráadásul ezen a nyáron a második alkalom, hogy hazánk a címlapokra kerül, a CNBC ismét Budapestről tudósít. Júniusban a kormánypárti illetékesek beszéde után bekövetkezett nagy mértékű gyengülést azzal is korrigálta a forint, hogy az IMF és az EU mellettünk állt – hívja föl a figyelmet az elemzés.
Az Európai Bizottság által kiadott közlemény szerint „a kiigazító lépések valamivel elmaradnak a szükségestől és jellemzően átmeneti jellegűek, emiatt a kormánynak növelnie kell az erőfeszítéseket a fenntartható, 2011-ben 3 százalék alatti költségvetési hiány elérése érdekében.”
A bizottság szerint a bankadó a jelenlegi formában a befektetési kedv és a gazdasági növekedés érdemi visszaesését eredményezheti, a küldöttség emiatt sürgette a kormányt, hogy gondolja át ennek az adónak néhány jellemzőjét – olvasható a közleményben.
A jegybank Monetáris Tanácsa hétfőn hozza meg az alapkamatról szóló döntését, amely most – a befektetői bizalom hirtelen csökkenése miatt – különösen kényes helyzetben kényszerül határozni. Bár az elemzői konszenzus múlt hét pénteken a kamat tartása volt, ám az elemzők nem számolhattak az IMF küldöttségének hétvégi távozásával.
Túlzás lenne
A kamatemelés túlzott, ideges reakció lenne, ami a bizonytalanságot erősíthetné – vélte az fn.hu kérdésére Keszeg Ádám, a Raiffeisen elemzője. Valószínűbb a kamat tartása, a piac is ez árazza. Ha a forint nagyon „elszállna”, a jegybank vélhetően inkább a piacokon, forintvásárlásokkal avatkozik majd be – tette hozzá.
Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője sem tartaná logikus lépésnek a kamat megemelését, szerinte most a kivárás lenne indokolt.
