Gazdaság

Matolcsy: a bankadó a megszorítócsomag alternatívája

A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Hangsúlyozta azt is, hogy szerinte az elmúlt négy-öt év megszorító politikája, amely jelentős növekedési és versenyképességi áldozattal járt, nem folytatható.

A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, ezért helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni – tette hozzá.

A miniszter arról számolt be, hogy a tárgyalásokon több elképzelésről vitatkoztak és kiálltak a nemzeti eszközkezelő mellett, amit a bedőlt lakáshitelesek megsegítésére gondoltak ki.

A miniszter újra elmondta, hogy szerinte az állami alkalmazottaknál alkalmazni kívánt 2 millió forintos bérplafon nem érinti a jegybank függetlenségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik