Belföld

Az MSZP zuhan, Gyurcsány pártja alig emelkedik

Nézőpont Intézet: a többség háttéralkut sejt az MSZP és a DK közötti "szakításban".

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában a válaszadók többsége úgy vélte, nincs szó igazi szakításról a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció között, “a két utódpárt viszonyában inkább háttéralku sejthető” – olvasható az intézet felmérésében. A Jobbik és a DK szimpatizánsainak 74-74 százaléka, a MSZP és a Lehet Más a Politika táborának pedig 66, illetve 54 százaléka vélt felfedezni titkos megállapodást a háttérben.

A Nézőpont Intézet szerint az elválás egyértelmű vesztese az MSZP, mivel a párt támogatottsága az intézet októberi felmérése szerint még 17 százalék volt, a pártszakadás után készített közvélemény-kutatásában már csak 10 százalék. Megjegyezték ugyanakkor: a volt miniszterelnök hívei egyelőre bizonytalanok. Ezt jelzi az is, hogy bár az aktív szavazók körében az MSZP támogatottsága nagyot zuhant, a Demokratikus Koalíció mindössze három százalékot vonzott magához.

A felmérés szerint jelenleg a válaszadók csaknem kétharmada elképzelhetetlennek tartja, hogy a következő választáson baloldali pártra szavazzon. Ezzel együtt az MSZP szimpatizánsainak 88 százaléka, a DK támogatóinak pedig 92 százaléka azt felelte, biztosan kitart a következő választásig pártja mellett.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása november 7. és 10. között, országos reprezentatív mintán, ezer ember telefonos megkérdezésével készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik