A reálkereset a versenyszférában 3,9 százalékkal, a költségvetési szférában 4,3 százalékkal nőtt az első öt hónapban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből.
Májusban a reálkereset 1,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest úgy, hogy a versenyszférában 2,5 százalékkal nőtt az költségvetési szektorban pedig 1 százalékkal csökkent.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2010 első öt hónapjában 3,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Májusban viszont a bruttó keresetek 0,9 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, a nettó keresetek pedig 6,4 százalékkal nőttek.
A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt, ezt követte az információ és kommunikáció, a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás.