A magyar érdekeltség mellett megválnának az amszterdami, cannes-i, római, frankfurti, madridi és a bécsi szállodájuktól is. Az érintett hotelek összesen 2537 szobával működtek, a legnagyobban – Frankfurtban – 770 szobával várták a vendégeket. A cég a tervek szerint kilenc hónapon belül szeretne megválni a felsorolt egységektől. Hozzátették azt is, hogy a hét szállodát menedzsmenti szerződéssel adják el. A vállalat a most bejelentett hoteleken túl összeállít egy másik portfóliót, amelyet valamikor később kínálna fel eladásra. Ez elsősorban a középkategóriás szállodákat érintené. A két hotelportfólió összértékét a társaság 600 millió fontra (egymilliárd dollárra) taksálja. Az említett csomagokban lévő egységek együttes árbevétele 2004-ben 310 millió euró volt.
A cég a már korábban meghirdetett stratégiája értelmében együttesen mintegy 176 szállodájától válna meg, ezek összértéke 2,8 milliárd font. 2004 decemberében már 450 millió dollárért adtak el 13 hotelt az Egyesült Államokban, Puerto Ricóban és Kanadában, valamint tízet értékesítettek Ausztráliában, Új-Zélandon és a Fidzsi-szigeteken is. A cég jelzése szerint a jövőben a franchise-rendszerű működtetésre és az üzemeltetési jogokra kívánnak összpontosítani a tulajdonosi viszony helyett.
