Gazdaság

Támogatás energiatakarékos lakásfelújításra

A tervek szerint márciustól lehet jelentkezni a lakosság energiatakarékosságát és a megújuló energiaforrások elterjedését segítő pályázatokra. Az állam a felújítások költségeinek egyharmadát állja – mondta lapunknak Szerdahelyi György, a GKM főosztályvezető-helyettese.

A Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) a hagyományos építésű lakások – a hazai lakásállomány mintegy 80 százaléka – ablakcseréit, hőszigetelését és fűtőberendezéseink cseréjét támogatja, a befektetett összeg legfeljebb 30 százalékával. Ha valaki a háromból egy célra, például csak ablakcserére kér támogatást, akkor maximum 300 ezer, ha ennél több támogatott felújítást kíván elvégezni, maximum 600 ezer forint állami hozzájárulást kaphat – mondta Szerdahelyi György.

A NEP másik pályázata ugyancsak a hagyományos építésű lakásban élők számára szeretné vonzóvá tenni és segíteni az alternatív energiaforrásokra való átállást. Ebbe szinte minden belefér: napelemek üzembehelyezése éppúgy, mint a régi, rossz szeneskazán cseréje egy megújuló energiaforrásokat felhasználó fűtőrendszerre. Az állam ebben az esetben is a költségek 30 százalékát állja.


A főosztályvezető helyettes azonban felhívta a figyelmet, hogy a divatfelújításokat, mint például a jól működő cirkórendszer cserépkályhával történő felváltását, semmiképpen nem fogják támogatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik