A nyertes város
A 2006-os téli olimpiai játékok rendezési jogának elnyeréséért a végső győztes Torinó mellett Helsinki, Klagenfurt, Poprad, Sion, valamint Zakopane adott be pályázatot. Végül a svájci Sion és az olasz Torinó 36, illetve 53 szavazatot kapott.
Az olimpiai létesítmények a tervek szerint elkészültek és időben befejeződtek a szükséges infrastrukturális beruházások is. A fejlesztésekre az olaszok mintegy 15 milliárd dollárt költöttek el. Az olimpiai játékokra 2500 sportolót, tízezer újságírót és egymillió nézőt várnak, így minden idők legnézettebb és legnagyobb részvételű téli olimpiája kezdődhet pénteken Torinóban. Magyarországot 19 sportoló képviseli majd Olaszországban.
Az Olimpiai Stadionban közel 35 ezren, a tévék előtt pedig több mint kétmilliárdan nézhetik a megnyitóünnepséget. A megnyitón többszáz vendég – köztük például Luciano Pavarotti – lép fel és többezer önkéntes szerepel majd.
Ki gyújtja meg az olimpiai lángot?
Azt még nem lehet tudni ki gyújtja meg az olimpiai lángot, de találgatások természetesen vannak: helyi lapértesülés szerint nyolc olasz sztársportoló, köztük a sílegenda Alberto Tomba gyújtja meg az olimpiai lángot. A La Repubblica című napilap úgy tudja, hogy Tomba mellett az olimpiai bajnok síző Deborah Compagnoni, Stefania Belmondo és Manuela Di Centa, továbbá az 1994-es lillehammeri játékokon aranyérmes sífutóváltó négy tagja – Marco Albarello, Maurilio De Zolt, Silvio Fauner és Giorgio Vanzetta – lesz jelen a Stadio Comunaléban. A nyolc kiválóság egy-egy fáklyával körbeállja majd az 57 méteres magasságban lévő kelyhet, és közösen lobbantja fel a 4 méteres lángot, amely a város minden pontjáról látható lesz – írja az MTI.
A biztonság sem marad el
A téli olimpia nyitóünnepsége miatt repülési tilalom lép életbe péntek este Torino térségében. „A várostól 35 kilométerre fekvő Caselle légikikötő nem fogad és nem indít járatokat 18:45 és 23:15 óra között, ez alól csak a VIP- és a mentőjárművek jelentenek kivételt” – jelentette be a repülőtér illetékese. A biztonságiak minden, a közelben elhaladó gépet megkülönböztetett figyelemmel kísérnek a 20 órakor kezdődő ceremónia alatt, amelyen 15 államfő és uralkodó vesz részt.
A hírek szerint a katonákkal együtt közel 20 ezer rendfenntartó teljesít szolgálatot a városban és környékén, a légtér védelméről pedig AWACS típusú felderítőgépek, harci repülők és helikopterek gondoskodnak. Az állam, a FIAT gyártásáról is híres város, valamint Piemonte tartomány összesen 90 millió eurót költött a biztonságra.
1,4 milliárd dolláros olimpia
Az olimpia előkészületeire és lebonyolítására 1,4 milliárd dollárt fordítottak a szervezők (Toroc), az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt viszont több mint 3,6 milliárd dollárba kerülnek a játékok Olaszországnak. A Toroc kiadásaiból 600 millió dollárt fedezhet az NBC és más tévétársaságok, amelyek a televíziós közvetítési jogokat megvásárolták. A Toroc kalkulációja szerint a büdzsében 40 százalékos részesedést kitevő tévéjogok mellett a bevételeket 39 százalékban a szponzorok fedezhetik, míg a jegyértékesítés az összes bevétel hat százalékát teheti ki. Utóbbi alakulása azonban némi aggodalomra adott okot, ugyanis két hónappal a játékok kezdete előtt még a rendelkezésre álló egymillió jegy 40 százaléka a jegyirodákban hevert a Világgazdaság információi szerint.
