Belföld

Gubcsi pert indít az MSZP és a Magyar Nemzet ellen

Az ügyvezető szerint hazugság, hogy több mint egymillió forintért nyomtattatta ki a saját könyvét az általa vezetett Zrínyi Média Kft.-vel.

A HM médiacégének ügyvezetője pert indít a Magyar Nemzet újságírója és az MSZP ellen. Gubcsi Lajos az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében cáfolta a lap állítását, amely szerint több mint egymillió forintért nyomtattatta ki a saját könyvét az általa vezetett társaság költségvetéséből. A HM Zrínyi Média Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett céggel, illetve személyével kapcsolatban először az Index jelentetett meg egy cikket, amely szerinte csúsztatásokat és megalapozatlan állításokat tartalmazott. Az ügyvezető szerint ezt követően a Magyar Nemzet “kerekített botrányos cikket”, Gubcsi-könyv közpénzből címmel.

Az ügyvezető szerint a vele szemben indított támadás hátterében figyelemelterelési szándék állhat. Mint írta, “valószínű, hogy akik az elmúlt nyolc évben rossz gazdaként bántak a HM médiacégének forrásaival, s tetteikért rövidesen felelniük kell, azok arra törekednek, hogy a sajtó ne velük és nemrégiben kipattant botrányaikkal foglalkozzon, hanem velünk, velem, aki ezt a feltárást irányítja”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik