Belföld

Egy ’56-os forradalmár lesz az Elvis-láz áldozata

A főváros által kiszemelt terület névadója jelenleg egy magyar '56-os.

A főpolgármester minden szempontból felülvizsgálná a budapesti közterületek átnevezését, ezért kerül az előterjesztés március helyett áprilisban a közgyűlés elé. Ennek a javaslatnak lesz a része az Elvis Presley-ről elnevezendő tér is – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága a Független Hírügynökséggel.

Tarlós István még március elején jelentette be, hogy közterületet neveznének el a világhírű énekesről. Ezt azzal indokolta, hogy Elvis Presley 1957. január 6-án Ed Sullivan tévéműsorában elénekelte a Peace In The Valley (Béke a völgyben) című dalt, amellyel együttérzését fejezte ki az 1956-os magyar forradalommal és egyben adománygyűjtésre szólította fel az amerikaiakat.

A számba vett helyszínek között az internetes szavazáson első helyen a Margit híd budai hídfője végzett, de a főváros vezetői az erős lengyel kötődés miatt nem azt tartják a legmegfelelőbbnek, ők a még dobogós VIII. – IX. kerület Ferenc körút – Üllői út közötti részét javasolják a közgyűlésnek Elvis Presley-ről elnevezni.

Ennek a területnek ugyanakkor – mint arra az egyik közösségi portálon utalnak – erős a magyar, ráadásul az ’56-os kötődése. A teret jelenleg Angyal István parknak hívják. Angyal István pedig nem más, mint az 1956-os forradalom szabadságharcosa, a budapesti Tűzoltó utcai csoport egyik vezetője, a forradalmat követő megtorlás áldozata.

AJÁNLOTT LINK:

Angyal István (wikipedia)
Angyal István park (utcakereső)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik