A Jobbik – bár elfogadhatatlannak és méltatlannak tartja az alkotmányozás eddigi folyamatát – továbbra is részt vesz az új alaptörvény elkészítésének parlamenti vitájában – jelentette be az ellenzéki párt szóvivője szerdán Budapesten, miután pártja értékelte az alkotmányozás eddigi menetét.
Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: “felelős politikusként” nem tehetik meg, hogy az MSZP-hez és az LMP-hez hasonlóan kivonuljanak az alkotmányozás folyamatából, és ne próbáljanak meg “utolsó csepp erejükig is küzdeni” a saját céljaik elérése érdekében. A szóvivő “hisztipártnak” nevezte az LMP-t és az MSZP-t, akik “csapot, papot hátrahagyva kivonultak az alkotmányozásból.” Az ellenzéki politikus leszögezte: a Jobbik is tisztában van azzal, hogy a kormánypártok a kétharmados többségük birtokában minden ellenzéki javaslatot “lesöpörtek az asztalról,” de szerintük ezen logika mentén az egész ciklusban “felesleges lenne bejárni a parlamentbe.”
A szóvivő hozzátette: külön normaszöveget a Jobbik nem nyújt be, hiszen a Fidesz és a KDNP is korábban világossá tette, hogy nem támogatják a Szent Korona-tan visszaállítását az alkotmányban, ez pedig az ellenzéki párt számára alapfeltétel lenne. A Jobbik szerint egész Európában nem volt még példa ilyen gyors alkotmányozásra, ami méltatlan az alaptörvénnyel szemben. Mirkóczki Ádám szerint az is méltatlan, ahogy a kormánypártok “saját magukból is viccet csinálva könyörögnek boldog, boldogtalannak, hogy vegyenek részt az alkotmányozásban, csakhogy ne egyedül, egy pártalkotmányt hozzanak létre.”