Belföld

“Nagyon kemény helyzet van az egészségügyben”

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint nem szabad elfutni a súlyos igazságok elöl.

Szócska Miklós ezt az országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai budapesti ülésén mondta, az országjáró körútjáról tartott beszámolójában.

Elmondása szerint mind az anyagi, mind az emberi erőforrások tekintetében krízishelyzet van. Ugyan a tavalyi konszolidációval némileg javult a helyzet, de az egészségügy finanszírozását tekintve továbbra is a fenntarthatóság peremén áll.

Elmondta, hogy tapasztalatai alapján országszerte mély depresszió jellemzi az egészségügyi dolgozókat. A helyzet olyannyira rossz, hogy a szakdolgozói utánpótlás már megyei szinten is elakadt – mondta Szócska Miklós, hozzáfűzve: az egészségügyi munkaerőhiány tehát “sorsfordító kérdés”.

Véleménye szerint a kórházak osztályvezetői, de még a helyi vezetők is felelősek az egészségügyi dolgozók megtartásában. Nekik megvan a lehetőségük hogy mind anyagilag, mind a megbecsültség tekintetében legalább egy fedezeti pontig eljuttassák a fiatal orvosokat – mondta Szócska Miklós.

Minden probléma ellenére viszont pozitívumként értékelte, hogy az intézményvezetőkben és a fenntartókban partnerekre talált az ellátási struktúra átszervezésében, egyetértettek abban, hogy a rendszer kiigazításra szorul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik