Belföld

Romagyilkosságok: visszakozott a koronatanú

Az elsőrendű vádlott munkájáról és a hozzá fűződő viszonyáról is szó volt a tárgyaláson.

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat keddi tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon Fehérné Nyalka Éva a vádiratban foglaltakkal ellentétben azt állította: nem hiszi, hogy a vádlottaknak közük lenne a támadássorozathoz.

A koronatanúnak tartott nő mind a négy vádlott munkáltatója volt egy debreceni szórakozóhelyen, és a vádirat szerint a tiszalöki gyilkosság után segítséget nyújtott a feltételezett elkövetőknek, de csak tanúként szerepel az ügyben. Fehérné Nyalka Éva a nyomozati tanúvallomásaival és a vádiratban foglaltakkal többször is ellentmondásba keveredett a keddi tárgyaláson.

Az adóhivatali alkalmazott, aki szerelmi kapcsolatban állt az elsőrendű vádlottal, a bíróságon azt állította, hogy 2009. április 23-án hajnalban, miután Kiss Árpád, valamint testvére, Kiss István másodrendű vádlott és Csontos István negyedrendű vádlott elakadt Balmazújváros környékén egy földúton, a testvérpárt azért vitte el a debreceni szórakozóhelyre, a Perényi 1-be, mindannyiuk munkahelyére, hogy pénzt hozzanak magukkal az elakadt autó kiszabadításához.

A vádiratban foglaltakkal ellentétben azt állította: a testvéreknél nem volt semmilyen csomag, és nem vittek be semmit a szórakozóhelyre – így a fegyverek sem lehettek náluk -, nem öltöztek át, csak a cipőjüket mosták le. Mint mondta, nem hiszi, hogy a férfiaknak közük lenne a támadássorozathoz, és ha valakire is terhelő vallomást tett volna, vagy erre vonatkozó jegyzőkönyvet írt volna alá, azt csak azért tette, hogy önmagát és gyermekét mentse. A súlyos bűncselekményről állítása szerint csak a vádlottak és az ő előállításakor értesült 2009. augusztus 21-én hajnalban.

Fehérné Nyalka Éva a bíróságon azt vallotta, egy ismeretlen hívta fel rejtett telefonszámról 2009. április 23-ra virradóra, majd átadta a telefont Kiss Árpádnak. Az elsőrendű vádlott segítséget kért tőle, és ő “segítőkész emberként” azonnal indult. Állítása szerint a testvérpár “ideges volt a kocsiban”, ő hiába kérdezte, mi történt, nem válaszoltak rá, és ma sem tudja, miért akadtak el, vagy miért jártak Balmazújváros környékén a földúton éjjel.

Miután ötezer forintért egy traktoros kimentette az elakadt autót, lemosták, majd Csontos István vitte tovább a járművet. Mint mondta, Csontost ekkor látta először.

Kiss Árpád útközben többször beszélt egy számára ismeretlen telefonon Csontossal, de hogy miről, azt nem tudja – mondta.

Egy benzinkútnál megreggeliztek, majd Kiss Árpád felment munkaadójának lakására. A bíró kérdésre elmondta, hogy miközben húslevest főzött, az elsőrendű vádlott internetezett, majd ebéd után lefeküdt, és délután átment a testvéréhez.

Fehérné Nyalka Éva részletesen beszélt arról, hogyan és mikor ismerte meg a vádlottakat, milyen kapcsolatban állt velük. Amikor a vádlottakat bevezették, azok nem üdvözölték a nőt, nem néztek rá. A bíró kérdésére elmondta, haragszik mind a négy vádlottra, de nem érzi magát elfogultnak.

Elmondta, úgy 15 évvel ezelőtt lett szerelmes lett Kiss Árpádba, de a férfi 2000 szeptemberében három évre kiment Izraelbe dolgozni, ő ezalatt három alkalommal látogatta meg. Később a kapcsolatuk megszakadt, és amikor Kiss Árpád hazajött, egy másik nőt vett el feleségül.

A házasságkötés után néhány hónappal újra kapcsolatba kerültek, és együtt tervezték meg egy 14 millió forintos pályázat útján nyert pénzből a debreceni szórakozóhely kialakítását. Állítása szerint az elmúlt években csak munkakapcsolatban állt Kiss Árpáddal.

Arról is beszélt, hogy 2007 augusztusában a Kiss testvérekkel együtt részt vett az azóta jogerősen feloszlatott Magyar Gárda első tagjainak avatásán a budai Várban. Vallomása szerint Kiss István “játékkatonáknak” tekintette az avatottakat, mert nincs fegyverük, míg Kiss Árpád a gárdát “komoly kezdeményezésnek tartotta, mivel ott volt Für Lajos volt honvédelmi miniszter”. Fehérné Nyalka Éva azt mondta, benne félelmet keltettek, mert “hadsereget látott”. Kijelentette, fegyverkezésről nem esett szó közöttük.

Kiss Árpád a korábbi tárgyalásokon elismerte a galgagyörki, a tarnabodi és a piricsei támadásokat, míg Csontos István szerint társai követték el a tiszalöki és a kislétai gyilkosságot, és ezekről részletes vallomást is tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik