Belföld

Nem lesz kötelező esküt tenni az új alkotmányra

Az most készülő alaptörvény csak jövő januárban lép majd életbe, így ez a kérdés legkorábban akkor merülhet fel.

Nem lesz kötelező esküt tenni az új alaptörvényre – írta keddi számában a Népszabadság. A lap emlékeztetett: a Népszava korábban arról számolt be, hogy az új alkotmány elfogadása után az állami és önkormányzati alkalmazottak, rendvédelmi dolgozók, katonák és mások is kötelesek lesznek esküt tenni az új alaptörvényre.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Népszabadságnak cáfolta, hogy ilyen kötelezettség előírását készítenék elő, ráadásul – mint fogalmazott – az új alaptörvény csak jövő januárban lép majd életbe, így ez a kérdés legkorábban akkor merülhet fel. A kormánypárti politikusok sem értenek egyet egy előrehozott, kötelező eskütétellel – írta a Népszabadság.

Azzal összefüggésben, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszavának korábban azt mondta, hogy az MSZP nem fog esküt tenni az új alkotmányra, Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes alelnöke a Magyar Nemzet keddi számában azt mondta: ő személy szerint sem pártolja, hogy a képviselőknek újból esküt kelljen tenniük.

“Az Országgyűlés tagjai az alakuló ülésen letették képviselői esküjüket, ezt nem kell megismételni a ciklus közben – fejtette ki álláspontját a honatya, hozzátéve: az ügyben egyelőre nincs döntés a párton belül, igaz, a kérdés nem is szerepel napirenden.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik