Belföld

Pokorni ha kell, vitázik Hoffmannal

Az oktatási bizottság fideszes elnöke szerint Magyarország sikere az oktatás sikerén áll vagy bukik, és ez fontosabb, mint egy-egy ember rokonszenve.

Pokorni Zoltán úgy véli, az államnak nagyobb szerepet kell vállalni az óvodák, iskolák fenntartásában, de a teljes államosítás csak szűk intézményi körben jó megoldás. Erre példaként a kollégiumot, és a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztését, ellátását említette. Az állami támogatásnak feladatokhoz kellene kötődnie és az ezek ellátásához szükséges pedagógusbéreket a költségvetés állhatná – tette hozzá.

A Széll Kálmán-tervvel kapcsolatban azt mondta: a feladat az államadósság csökkentése, amellyel mindannyian egyetértenek. Vita arról van, hogy az ehhez szükséges gazdasági növekedést milyen oktatás szolgálja a legjobban – közölte.

A fideszes politikus kitért arra: még nem látta az e hónapban végleges változatában elkészülő új közoktatási, illetve új felsőoktatási törvénytervezeteket, de többször egyeztettek erről Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkárral. Mint mondta, néhány lényeges kérdésben sikerült megállapodniuk, ilyen például az egész napos iskola támogatása vagy a korai óvodáztatás bevezetése. Természetesnek tartja, hogy vannak még vitás pontok. Ezek közül az óvoda-iskola közötti átmenet kérdését nevezte meg.

Hangsúlyozta: a magyar iskolaügy számára fontosabb, mint egy-egy lényeges posztot betöltő személy rokonszenve. Kritizáltam Hiller Istvánt, Magyar Bálintot és Hoffmann Rózsa politikájával szemben is kifogásokat fogalmazok meg, ha ez szükséges – jelentette ki.

Hozzátette: korábban lehetett pusztán ideológiák mentén, benyomásokra alapozni az oktatáspolitikát, mostanra azonban rengeteg adat áll rendelkezésre, amelyekből látható, hogy mitől sikeres egy rendszer.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik