Belföld

4,2 milliárdot fizettek takarítási munkákra a MÁV-nál?

A KDNP szerint mindezt közbeszerzés nélkül, törvénytelenül.

A MÁV-nál az elmúlt nyolc évben közbeszerzés nélkül, 4,2 milliárd forintos kiadási költséggel végzett takarítási munkákat tette szóvá csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kereszténydemokrata Spaller Endre, aki szerint az ügyben MSZP-s politikusok is érintettek.

A kormánypárti képviselő elmondta: a MÁV vizsgálóbizottságában 2002 és 2010 között három cég tevékenységét vizsgálták meg, és kiderült, hogy a VAKO Kft., a Szemafor-Clean Kft., és a Tip-Top Kft. egyaránt közbeszerzés nélkül végzett takarítási munkákat.

Kitért arra is, hogy az egyik érintett cég, a Szemafor-Clean Kft. tulajdonosa Böröcz István egykori szocialista önkormányzati képviselő, és Papp Győzőné, akinek férjét a nagykanizsai MSZP egyik prominensének tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik