Belföld

4,5 milliárdért gyártott műsorokat a Simicska-közeli cég

A Simicska Lajos közvetett érdekeltségébe tartozó Hung-Ister Zrt. készítette a Maradj talpon! című műsort, amit az MTVA szüneteltetni fog. A Simicska-közeli cégnek 2013-ban 4,5 milliárdos árbevétele volt.

Mint megírtuk, a Maradj talpon! a közszolgálati tévé egyik olyan műsora, amelyhez köze van Simicska Lajosnak. De A Dal és a Magyarország, szeretlek! című produkciókat is a Hung-Ister Zrt. készítette. A cég tavalyelőtti adózott eredménye meghaladta a 1,2 milliárd forintot – írja a Blikk.

A lapnak Fazekas Csaba vezérigazgató elmondta, papíron Simicskának most nincs közvetlen köze a Hung-Isterhez, a cégvezető mégis jól ismeri az ex Fidesz pénztárnokot. “Apai jó barátomnak tekintem, és remélem, ő is így gondolja” – mondta Fazekas,

A lap szerint nem véletlenül kötik Simicska Lajoshoz a céget, hisz korábban az ő cége, a B-Reklám volt a tulajdonosa. A Hung-Ister Zrt. felügyelő bizottságában előzőleg többek között szerepelt az egyik leggazdagabb magyar, Nyúl Sándor, a Trigránit-csoport egyik vezetője, illetve Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet nemrég lemondott főszerkesztője, a Nemzet Kft.-ben lévő részesedését pedig nagyjából 100 millió forintért Simicska egyik cégének, a Pro-Aurum Zrt.-nek adta el.

“Azt pontosan nem tudni, mekkora összegért gyártotta a Hung-Ister az MTVA-nak a műsorokat, de elképzelhető, hogy a naponta jelentkező Maradj, talpon! pihentetése a milliárdot is elérő bevételkiesést jelenthet nekik” – olvasható a napilapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik