Foci

Szijjártó klubja pénzt utalt vetélytársának

szijjártó péter (ingyenes, )
szijjártó péter (ingyenes, )

A Dunakeszi Kinizsi futsalcsapata némi anyagi támogatást nyújtott egyik nehézségekkel küzdő vetélytársának, a Dream Teamnek. Szijjártó Péter hat gólja is tét volt.

Nem biztos, hogy végig tudja játszani a bajnokságot a futsal NB II. Nyugati csoportjában szereplő Dream Team. A fővárosi csapat eddig 12 meccset játszott a bajnokságban, mindet elveszítette.

Nem volt túl acélos tehát eddig a gárda, amely a múlt héten 10-2-re kapott ki az örkényiektől, azt megelőzően pedig 34-1-es vereséget szenvedett a Dunakeszi Kinizsi együttesétől. (Korábban a Fradi 33-at, a Vác 28-at, az Érd 18-at rúgott a Dream Teamnek.) A Kinizsiben játszik Szijjártó Péter külgazdasági ügyekért felelős államtitkár is.

Történetesen a politikus 6 gólt szerzett a 34-ből.  A sereghajtó ugyanakkor nem biztos, hogy be tudja fejezni a szezont, ugyanis anyagi nehézségekkel küzd. Tudja ezt a Dunakeszi Kinizsi is, és a Pest megyeiek arról érdeklődtek kettejük összecsapásán, miben tudnának segíteni vetélytársuknak.

Többen, így Szijjártó Péter vagy Vincze Ottó is együttérzéséről biztosította a kis csapatot, amelynek aztán látható nyoma is lett. A Dunakeszi 150 ezer forintot utalt át a Dream Team számlájára.

Csontos Imre, a csapat játékosa, a klub egyik vezetője (aki a becsületgólt szerezte a 34 ellenében) elmondta, nagy segítség nekik az összeg, még akkor is, ha a terembérlet egy héten akár 60 ezres költséget is jelenthet (nemrég egy ennél olcsóbb helyet találtak maguknak).

Azt még nem tudják, végigjátsszák-e a bajnokságot, de természetesen ez a céljuk.

Minden bizonnyal a Dunakeszi is ezt szeretné, hiszen ha törlik az eredményt, ugrik a 34 gól, köztük Szijjártó Péter és Horváth Ferenc 6-6, Kun Gábor 5, Vincze Ottó és Monspart László 4-4 gólja.

A Dunakeszi Kinizsi máskor is jótékonykodik, legutóbb december 12-én adtak át 350 000 forintot a rászoruló gyermekek megsegítésére Kozsuch Zsolt plébánosnak a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tornatermében (Fotó: MTI).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik