Közleményük szerint Gémosz a múltban és a jövőben is mindig a hatályos törvények betartásával működött, ezért bírósághoz fordul, mert nem ért egyet a versenytanács határozatával.
A Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. pénteken azt közölte: a cég mindig a hatályos törvények betartásával, a társaságot megbízó partnerei biztonságát szem előtt tartva működött. Vitatják a versenytanács határozatának jogalamját és megalapozatlannak tartják a kiszabott bírságot – áll a közleményben.
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a csütörtökön meghozott határozatában a 2004-2005. évi javítói óradíjak versenykorlátozó megállapodása miatt összesen 6,8 milliárd forintra bírságolta az Allianz Hungáriát és társait.
Rekordösszegű bírságot szabott ki a hivatal
Az Allianz Hungária Biztosító Zrt-t 5,319 milliárd, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 1,046 milliárd, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségét (Gémosz) 360 millió forint, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-t 45 millió forint, az Magyar Opelkereskedők Bróker Kft-t 13,6 millió, míg a Porsche Biztosítási Alkusz Kft-t 30,7 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a versenytanács.
A határozat indoklása szerint, a Gémosz 2003 és 2005 között megállapodást kötött a Generalival és az Allianz-szal a két biztosító által alkalmazott javítói óradíjak mértékéről, ami a versenytörvénybe ütközik. A versenytanács megállapította azt is, hogy az Allianz és a Generali a már említett három alkusszal külön-külön megkötött megállapodásai is alkalmasak voltak a versenykorlátozásra.
