Van, aki a karácsonyi ajándékát cseréli vissza, mások a kapott ajándékutalványt igyekeznek csapra verni, sokakat azonban a téli árleszállítás reménye visz el a bevásárlóközpontokba a két ünnep között. Tény, hogy a napokban ismét megteltek a nagyobb üzletközpontok, a fogyasztási láz a közlekedésre is rányomta a bélyegét.
A valós helyzet azonban ennél jóval árnyaltabb – hangsúlyozta lapunk kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, rámutatva, hogy jelentős forgalommal csak a nagyobb üzletek büszkélkedhetnek, a kisebbek kevésbé. Ez a kettőség egyébként nem újkeletű. A kormányzati megszorítások miatt az év utolsó hónapjának kezdetén például csak reménykedtek a kereskedők abban, hogy a decemberi forgalom nem marad majd el a tavalyitól, ám ez a remény túlságosan kishitűnek bizonyult – már ami a nagy üzleteket illeti. „Bár pontos számokat még nem lehet tudni, a teljes decemberi kereskedelmi forgalom vélhetően túl is szárnyalja majd néhány százalékkal a tavalyit, ám ez elsősorban a jól teljesítő nagy áruházaknak köszönhető, a kicsik többsége nem tudta hozni 2005-ös teljesítményét” – emelte ki Vámos György.
Kicserélik
A mostani zsúfoltság jórészt annak köszönhető, hogy az áruházak többsége a két ünnep között, minden különösebb indoklás nélkül kicseréli a karácsony előtt vásárolt termékeket. Külön kell azonban választani a minőségi problémákat és a csereberét. Ugyanis amennyiben hibátlan a termék, akkor nincs semmilyen jogszabály, amely alapján ki lehetne cseréltetni a terméket. A kereskedők karácsonykor azonban megadják a lehetőséget, hogy a náluk vásárolt áruk helyett másikat válasszanak a vevők. Erre elsősorban a verseny készteti őket, másrészt nem járnak rosszabbul, ha ugyanazt a pénzt valamilyen másik termékre költik a boltban.
Pénzt viszont csak minőségi probléma esetén kaphatunk vissza, de csak akkor, ha a kötelező jótállás feltételei életbe lépnek. Ha tehát rossz volt az áru, és három napon belül reklamált az ügyfél, akkor az eladónak ki kell cserélnie a terméket egy ugyanolyan darabra. Ha erre a kereskedő nem képes, akkor ajánlhat fel helyette mást a vevőnek, amit azonban ő nem köteles elfogadni. Ebben az esetben kell az üzletnek az áru árát kifizetni.
Esetleg megjavítják
Az egyéves jótállás jogán elsősorban javítást kérhetünk, és a javítás során csak új alkatrészt építhetnek be. Itt igen fontos az is, hogy a jótállás időtartama a kijavítás idejével meghosszabbodik.
Fontos azt is tudnunk, hogy a tíz kilónál nehezebb fogyasztási cikknél a javítást a szolgáltatónak vagy annak megbízottjának az üzemeltetés helyén kell elvégeznie. Ha helyben nem lehet javítani, akkor a le- és felszerelésről, valamint az oda- és visszaszállításról mindig a forgalmazónak kell gondoskodni.
Közeleg a szilveszter
A bevásárlóközpontok malmára hajtja a vizet az is, hogy közeleg az év utolsó napja. Sokan ugyanis a többnyire minden bevásárlóközpontban található élelmiszerboltot veszik célba, készülve a szilveszteri lakomára, s ha már ott vannak…De a fieszta nem tart sokáig, emlékeztet Vámos György arra, hogy januárban szinte biztosan mérséklődik a roham. Az év első hónapja hagyományosan a legrosszabb időszaknak számít a kereskedelemben.
