Az áremelés és a tervezett kompenzáció bevezetése helyett a kormány dolgozzon ki egy olyan rendszert, amelyben a terhek nem az emberekre fognak hárulni – jelentette ki Cser-Palkovics András. Emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése szerint 30 százalékkal emelik a gázárakat, s a gázár-kompenzációs rendszert is jelentősen megváltoztatták. A Fidesz szerint ennek eredményeképpen a jogosultak egy része nem tudja igénybe venni a támogatást, és mindenki rosszul jár a mostani rendszerben.
A helyettes szóvivő egy kérdésre válaszolva azt mondta, Demszky Gábor főpolgármester javaslata a kétütemű távhőemelésre nem megoldás, hiszen a végeredmény ugyanaz. Úgy vélte, hogy a gáz- és a távhőszolgáltatás árának emelése éves szinten átlagosan akár 50-60 ezer forint többlet kiadást is jelenthet a családoknak, emiatt pedig „a tél folyamán több százezer magyar család nem lesz képes a gáz árát kifizetni”.
Cser-Palkovics András megjegyezte, a nemzetközi gyakorlatban jó példák is vannak arra, hogy a gáz árát nem szükségszerű ilyen mértékben emelni, mint Magyarországon. Példaként Romániát említette, ahol elmondása szerint a román miniszterelnök megegyezett az országban működő legnagyobb gázipari vállalattal egy társadalmi alap létrehozásáról, így a társadalom többségének nem kell a jelenleginél magasabb árat fizetni. A képviselő nyugat-európai példákat is említett, ahol egyes országok 250 dollárért vásárolják a gáz köbméterét, „Magyarország viszont csak 280 dollárért tudja beszerezni”.
A Fidesz szóvivő-helyettese úgy vélte, a gázáremelés is mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott korábban és most is. Cser-Palkovics András a gázáremelés kapcsán tehetségtelennek nevezte mind Gyurcsány Ferencet, mind pedig Kóka János gazdasági minisztert.
