A házbizottság ülésén a frakcióvezetők egyetértésre jutottak a zárószavazás előrehozásában, így a 2007-es költségvetés részletes vitáját jövő kedden tartják nyolcórás időkeretben – mondta Szili Katalin. Korábban ugyanis úgy tervezték, hogy a jövő évi büdzsé zárószavazása december 21-én lesz.
Szili Katalin bejelentette: a jövő héten három napon – hétfőn, kedden és szerdán – ülésezik a parlament. A 2007-es költségvetés részletes vitáját kedden tartják nyolcórás időkeretben, a vitát nem tagolják fejezetekre.
A házelnök tájékoztatása szerint szerdán tárgyalják az ombudsmani jelentéseket. Az Országgyűlés elnöke jelezte: az azt követő héten, a költségvetési zárószavazás előtti napon, december 18-án hétfőn szavaznának a büdzsé részletes vitája után benyújtott módosító indítványokról. A tervek szerint az Országgyűlés jövőre február második hetében ülésezik először.
Szintén jövő héten, vasárnap tartják a parlamenti gyermekkarácsonyt. A házelnök elmondta: 1400 állami gondozott, határon túli, fogyatékos és nagycsaládban nevelkedő általános iskolást látnak vendégül az Országházban, és meghívtak olyan gyerekeket is, akiknek a szülei tűzoltók, mentősök vagy rendőrök. A fellépő művészek tiszteletdíjuk felajánlásával a Kézenfogva Alapítványt és a Nyitott Szív Szerető Gondoskodás Alapítványt támogatják. Az ünnepségre meghívták azokat a gyerekeket is, akik sikeresen szerepeltek az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából kiírt parlamenti pályázaton.
A házelnök kitért arra, hogy az idén nem állítanak külön karácsonyfát, hanem az Országház előtt álló egyik fenyőfát díszítik fel.
