Kóka János a feladatokat ismertetve elmondta: a közlekedési reform keretében a Volán-társaságok várhatóan 2007 elején a minisztérium felügyelete alá kerülnek. A miniszter szavai szerint igyekeznek „rendet rakni, karcsúsítani, és korszerűsíteni”, például megszűnnek a felesleges igazgatósági és felügyelő bizottsági pozíciók. „Ez ugyan sokakat fog sérteni, de meg kell tenni” – mondta, hozzáfűzve, hogy persze lesznek ennél fontosabb lépések is, ilyen a buszpark fejlesztése, vagy a MÁV és a Volán menetrendjének az összehangolása.
A miniszter közölte: igyekeznek az áruszállító tranzitforgalom minél nagyobb részét a gyorsforgalmi úthálózatra terelni. Ezért a kamionok és teherautók az autópályákon kívüli útszakaszok használatáért útdíjat fognak fizetni. „Egyelőre bizonyos útszakaszokra a jelenlegi matricás rendszert fogjuk kiterjeszteni. 2008-tól pedig szeretnénk bevezetni az elektronikus díjszedést, így megvalósulhatna a használatarányos díjfizetés” -mondta.
Megnyitják az energiapiacot
Kóka János jelentős konfliktusokra számít az energiapiac liberalizálása kapcsán. „A fogyasztók érdekében a monopóliumok, a szerzett jogok egész szokásrendszerét kell átalakítanunk” – hangsúlyozta. Véleménye szerint a teljes energiapiacot meg lehet és meg kell nyitni, hogy meginduljon a verseny az összes fogyasztóért. Ennek az előnyeit hosszú távon rendkívülinek tartja a miniszter. Új villamosenergia- és gáztörvényt alkotnak, amelyek nyomán 2007 második felére mindkét piac megnyílhat.
Az ideihez képest csaknem háromszorosára nő az energiatakarékosságra fordítható költségvetési keret – mondta a gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy további 15 milliárd forintos MFB-hitelkeret áll rendelkezésre. A miniszter elmondta, hogy az energiatakarékossági program végrehajtásával 2010-ig 40 milliárd forintot lehet megtakarítani az éves gázszámlából.
Alábecsülte az ellenállást
Kóka János kijelentette: a vállalkozásokat sújtó adminisztrációs költségek csökkentésén át az adópolitikáig, a versenyképesség számos meghatározó elemét tartalmazza a GKM Üzletre hangolva programja és ezek a témák a Versenyképességi Tanács napirendjén is szerepelnek.
A miniszter beszámolt arról is, hogy folytatódik a minisztérium átalakítása. „A tárcán belül és a háttérintézményeinkben felszámoltuk a párhuzamos feladatok ellátását, a hatékonyság jegyében a minisztériumban 70-ről 23-ra csökkentettük a főosztályok számát, a 2007-es évnek pedig mintegy harmadannyi háttérintézménnyel vágunk neki” – tette hozzá.
A reformok kapcsán a miniszter megjegyezte: „az első másfél évben hibát követtem el: alábecsültem az ellenállást, azt, hogy sokan egyáltalán nem érdekeltek a változtatásban. Ma már tudom, folyamatosan tárgyalni, érvelni, küzdeni kell, és a végén eredmény is lesz”.
